Döbbenet. Nincs jobb kifejezés arra, amit a normálisnak aligha nevezhető elkövető tett Fehér Miklós sírhelyével.
Péntek hajnalban valaki előbb megpróbálta betörni az egykori focista győri nyughelyének üveglapját, majd miután az ellenállt az ütéseknek, a márványlapot megbontva, felfeszítve a gravírozott üveget emelt el pár, a síron tárolt relikviát.
Fehér Miklós kilenc évvel ezelőtt, január 25-én a Guimaraes–Benfica portugál bajnoki mérkőzés utolsó percében a pályán esett össze, majd a kórházba szállítást követően elhunyt. Portugáliában és itthon is ezrek gyászolták, szobrot emeltek a tiszteletére, Győrött róla nevezték el az ETO utánpótlás-akadémiáját.
– Nem értem, miért nem hagyják békén a fiunkat – mondta összetörten a szabadhegyi temetőben Miklós édesapja. – Nem tudom, mit tennék, ha a kezem közé kerülne a tettes.
Érthető, hogy a könnyeivel küszködött az egykori Benfica-klasszis édesanyja, Anikó asszony is. – Úgy gondolom, először megpróbálták betörni az üveget – magyarázta. – Azt hiszem, kalapáccsal ütött, és ezzel sújtott le ránk is az a gazember.
A nyughely Miklós futballhoz kapcsolódó relikviáit őrzi – korábbi mezét, csapatai sáljait, füvet a portugál játéktérről. Ezekből tűnt el a szülők szerint három.
Fotó: Kisalföld
– Még ellenőriznünk kell, mit vittek el. Talán egy sál, egy portugál belépőkártya és egy kis szobrocska hiányzik. Nem is értem, mit kezd ezekkel valaki. Még szerencse, hogy a fejfarész nem sérült. Félek, nem ez volt az utolsó eset, pedig úgy gondoltuk, ebben a csendes temetőben békében nyugodhat a gyermekünk – tette hozzá az édesanya.
A szabadhegyi sírkert este nyolcig van nyitva, zárás után pedig – ahogy azt a létesítmény vezetőjétől megtudtuk – nincs őr, aki a területre vigyázna. Vannak azonban kamerák, igaz, azok – kegyeleti okokból – csak a bejáratot és annak környékét figyelik, s ha valaki a kerítésen mászik be, nem kerül a látókörükbe.
Miklós nyughelyét egyébként nem csupán szülei, rokonai látogatják. – Nagyon sokan jönnek ide, kimondottan azért, hogy a volt játékos sírját megnézzék. Magyarok, de külföldiek is érkeznek. Sok köztük a futballista, de egy hete két angol turista lány jött és kérdezték, hol találják meg a sírt. Sokan szerették és hallottak a szerencsétlen sorsú játékosról – mesélte távozásunkkor a kijáratnál az egyik temetkezési vállalat képviselője.
Nem ez volt egyébként az első eset, hogy meggyalázták Fehér Miklós sírját. Halála évében, 2004 februárjában egy, a fejfára helyezett Benfica-sál tűnt el. A tettes akkor nem került elő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.