Szerbiát is sokkolta a győri kosarazónők borzalmas közlekedési balesete. A belgrádi lapok címoldalon közlik az egyik legtehetségesebb játékosuk, a 19 éves Natasa Kovacsevics tragédiájáról szóló híreket. A Borsnak a szerb szövetség győri kórházban tartózkodó alelnöke, Ana Jokovics segítségével sikerült szót váltania a bal lábát elvesztő Natasa édesapjával, Vukaszinnal, aki vasárnap óta Győrben van lánya mellett.
– Ne haragudjanak, de tényleg nehezemre esik erről a borzalomról beszélnem – mondta az apuka. – Szörnyen megviselt minket a tragédia, Natasa édesanyját sokkolta a hír, ő is ápolásra szorul, ezért nincs most velünk. Közülünk a lányom a legerősebb, szörnyű, de a kórházi ágyról még ő próbált lelket önteni belém. Többet, kérem, ne kérdezzenek!
A szerb szövetség alelnöke hozzátette, hazája mindenben segíteni fogja Natasát, akit, ha lehet, már a hét végén átszállítanának egy belgrádi kórházba. – A csodás tehetségű fiatal lány karrierje derékba tört, de a szövetség mindent megtesz azért, hogy a rehabilitációját Európa legnevesebb szakemberei felügyeljék. A pénz nem számít, segíteni fogunk neki. Sajnos, hogy ezt kell mondanom, de ebbe a legkorszerűbb protézis is beletartozik – mondta Ana Jokovics.
Tőle tudjuk azt is, hogy Natasa emlékszik a baleset minden részletére, onnan, ahogy a becsapódás megtörtént, majd a bal lábából elszállt az erő, s az érkező mentők aggódva emelték be a helikopterbe. – Végig mellette volt a győri játékos honfitársa, Milica Ivanovics, aki szintén megsérült, de egy pillanatra sem hagyta magára, a helikopterben is vigasztalta – tette hozzá a sportvezető.
A tragikus sorsú kosarast folyamatosan látogatja a budapesti szerb konzul és Vanja Udovicsics sportminiszter is, mint ahogy gyakran feltűnnek a kórházban a Győri ETO délszláv sportolói, focisták és kézilabdázók. – Nagyon sajnálom, hogy így kellett megismernem Natasát, nem is kérdés, hogy segítem, amiben csak tudom – mondta Szasa Sztevanovics, a bajnok ETO futballkapusa, aki tolmácsolja ifjú honfitársa szavait, kéréseit.
A győri kosarasokat szállító busz múlt szombaton borult fel: a csapat edzője és klubigazgatója nem élte túl a belesetet
– Szinte mindig van valaki az ágyánál, rajtunk kívül sűrűn látogatja a montenegrói kézis Katerina Bulatovics is. Hihetetlenül erős lány, szombaton, a műtét után még nagyon rosszul volt, másnap már előre tekintett. Tisztában van vele, hogy vége a karrierjének, és új életet kell kezdenie.
A bíróság az ügyészi indítványt elutasítva – amely lakhelyelhagyási tilalmat írt volna elő K. Mihály számára – szabadlábra helyezte a szombati balesetet okozó 70 éves férfit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.