Sport

Horrorbusz: Kovács Kriszta sem kosarazik többé

Sudár Ágnes

Létrehozva: 2013.09.10.

Éltek, és ez most a legfontosabb – ezzel az üzenettel érkezett hétfőn a győri Petz kórházban ápolt kosárlabdázókhoz Szalay Ferenc, a magyar kosárszövetség elnöke.

A traumatológia szubintenzív osztályán néhány méterre egymástól fekszik Natasa Kovacsevics, akinek a bal lábát kellett térd alatt amputálni; Tullner Evelin, akit nyílt töréssel szállítottak be a szombati borzalmas buszbaleset után – és K. Mihály, aki a balesetet okozta.

A hetvenéves férfit rendőrök őrzik, ellene megindult az előzetes letartóztatáshoz szükséges eljárás. A 72 órás őrizet kedden este jár le, addig döntenek a sorsáról. Medencetörése miatt kórházban marad.

A Sopronból Győrbe szállított volt válogatott Kovács Krisztina túl van a műtéten: neki a nyakcsigolyáját kellett rögzíteni. Az a Milica Ivanovics segített neki az első lépéseknél, akit szintén a Petzbe vittek a baleset után, de könnyebb sérüléseivel már hazamehetett.

– Megvan kezem, lábam, ennél többet most nem kívánhatok. A bal oldalon ültem, nem azon, amelyre a busz borult. Aludtam, majd elájultam. Talán ez a legnagyobb szerencsém, mert a szörnyű képek nem ivódtak belém. Fel fogok gyógyulni, de három-négy hónap kell ehhez. Eleve azt terveztem, hogy ez lesz az utolsó szezonom, azt hiszem, véget ért a pályafutásom, többet valószínűleg nem lépek pályára – mondta Kovács.

Szalay Ferenc Natasa Kovacsevics betegágya mellől kijövet azt mondta: – Nagyon erős ez a gyerek, pedig tudja, hogy a sorsa új irányt vesz.

Tullner Evelin hangulata is egy kicsit jobb már – a lányok együtt fekszenek a kétágyas kórteremben. – Rá még műtétek várnak, de azt látom, hogy ő is nagyon küzd – tette hozzá a szövetség elnöke. Vele tartott Fűzy András, a győri kosárklub társadalmi elnöke is.

– A lányoknak a klub minden támogatást megad, nemcsak a kórházi kezelésük és a rehabilitáció során, hanem azt követően is – mondta a sportvezető.
Szalay Győrből Sopronba ment, ahol szintén meglátogatta azokat a játékosokat, akik még nem mehettek haza a kórházból. Egyben tárgyal a szövetség nevében arról is, hogy a győri klubnak hogyan lehet segíteni az esetleges bajnoki indulásban. Több variációt dolgoztak ki, hamar el kell dőlnie, hogy melyik lesz a befutó.

– Egy biztos, a lányokat minél előbb ki kell vinni a pályára, hogy érezzék: a sportvilág mögöttük áll, s lássák, hogy nekik ott van a helyük – mutatta ki mélységes együttérzését Szalay Ferenc.

Rajtol a csapat

Fűzy András – akinek az elhunyt Fűzy Ákos az unokatestvére volt – társadalmi elnök elmondta: indulnak a bajnokságban és a november 7-én rajtoló Euroligában, ma kapnak tájékoztatást az orvosoktól, hogy ki mikortól hadra fogható. Ebbéli tervükben segít a magyar és a nemzetközi kosárszövetség is.

Emlékezetes, a napra pontosan két évvel korábbi, az orosz Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapatot sújtó repülőgép-baleset után is nemzetközi összefogásra került sor, ám a 46 halálos áldozatot követelő tragédia után így is csak egy alacsonyabb ligában tudott elindulni a csapat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715106910
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715106910
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197768_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715106910
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715106910
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715106910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715106910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715106910
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk