Hamilton: sajnálom, idiótán vezettem

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 07. 19:15
Sorrendben négy pole pozíció után Lewis Hamilton Monzában csak a 12. helyre kvalifikálta magát, s a brit pilóta elismerte, ezt saját hülyeségének köszönheti. Az élről a címvédő Sebastian Vettel indul.
cs

Lewis Hamilton felnőtt. A brit pilótát ugyan feltartották utolsó gyors körén – Adrian Sutil volt a bűnös –, mégsem másra mutogatott a kudarc miatt, sőt, még csak a Mercedes csapatot sem kárhoztatta, hanem korrekten elismerte, rosszul vezetett.

– Jó ideje ez volt a legrosszabb vezetés tőlem, úgy mentem, mint egy idióta – gyakorolt önkritikát Hamilton, aki az tréning alatt a pályáról is kicsúszott. – Nem tudom, mi történt, egyetlen értékelhető kört sem raktam össze, ami szégyenletes.

Nemcsak Hamilton volt csalódott, a Lotus világbajnoka, Kimi Räikkönen sem tudta beverekedni magát a legjobb tízbe.

– Sajnos az autónk nem volt túl versenyképes, ezzel együtt néhány hellyel előrébb végezhettünk volna a rajtrácson, igaz, az sem változtatna sokat a helyzetünkön – mondta egykedvűen a Jégember.

A Ferrari sem játhatott örömtáncot, hiszen hazai pályán, a fanatikus olasz szurkolók előtt csupán a negyedik és ötödik helyre futotta versenyzőitől. Ráadásul a vb-címre még esélyes Fernando Alonso saját csapattársát, Felipe Massát sem tudta megelőzni. Bokszutcai pletykák szerint a spanyol ki is akadt az elrontott „szélárnyékos” taktikán, és rádión lehülyézte az egész stábot: „Tönkretettétek az időmérőmet. Zsenik vagytok!”. Ám mire az újságírók elé lépett, már jónak tartotta a kivívott pozíciót, s abban bízik, egy jó rajttal csodát tehet.

Sebastian Vettelnek bezzeg nem volt oka panaszra, a vb-pontversenyt toronymagasan vezető Red Bull pilóta lazán megfutotta a leggyorsabb kört, s így karnyújtásnyira került az újabb futamgyőzelemhez.

Időmérő edzés:

1. Sebastian Vettel (Red Bull) 1:23.755
2. Mark Webber (Red Bull) 1:23.968
3. Nico Hülkenberg (Sauber) 1:24.065
4. Felipe Massa (Ferrari) 1:24.132
5. Fernando Alonso (Ferrari) 1:24.142
6. Nico Rosberg (Mercedes) 1:24.192
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.