A 24 éves Gareth Bale rekordigazolása sokakat meglepett, pedig aki kicsit is figyeli a futballt, tudja, hogy tényleg óriási kincset vásárolt a Real Madrid. A walesi játékos azért nem olyan népszerű, mint Cristiano Ronaldo, mert nem olyan jóképű, szeret háttérben maradni, volt klubja, a Tottenham nem az a tipikus sztárcsapat, ráadásul hazája válogatottjával nem ért el világsikereket.
Bale-ről tudni kell, hogy sikerei mögött kiegyensúlyozott magánélete áll. Kedvese, Emma Rhys-Jones és maga a focista is utálja a celebvilágot, nem járnak partikra, inkább otthon isznak meg egy finom pohár bort esténként.
Életük 2012-ben változott meg, amikor megszületett kislányuk, Alba Violet. Kapcsolatuk még az általános iskolában kezdődött, amikor Gareth tizennégy, Emma pedig tizenhárom éves volt.
– A pénz és a hírnév nem változtatta meg Emmát – mesélte egyik szomszédjuk, Theresa Thomas a Daily Mailnek. – Mindig is aranyos, barátsá-gos lány volt, ez a jövőben is így lesz.
Emmát még az sem zökkentette ki, hogy édesapját tavaly elkapta a spanyol rendőrség, ugyanis kiderült, a 2000-es évek közepén egy telemarketinges cég vezetőjeként hárommillió dollárnyi, vagyis csaknem 700 millió forintnyi pénzt csalt ki gyanútlan ügyfelektől. Elfogása után kiadták Amerikának, egy New York-i börtönben várja a tárgyalást, akár harminc évet is kaphat.
Bale-ék nem kommentálták a hírt, Emma és négy testvére mindenben kiáll édesanyja, Suzanne mellett, akit az ura 2005-ben hagyott el. A focista a legnehezebb időkben is segítette kedvesét, hozzáállásáról mindent elmondanak volt edzője, Harry Redknapp szavai:
– Egyszer adtam neki négy nap pihenőt, hogy utazzon külföldre, erre mit csinált? Hazament az anyukájához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.