Busztragédia: összeomlott a balesetet okozó sofőr

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 09. 08:25
Nem tudott választ adni a rendőröknek a kapuvári nagypapa, mi vonta el a figyelmét a vezetésről, amiért összeütközött a győri kosaraslányok buszával. A baleset két halálos áldozatot követelt.
Bors

Egy helyen, a győri Petz-kórház sürgősségi osztályán kezelik a buszsofőrt és a balesetet okozó K. Mihályt is. Ez utóbbit a kirendelt ügyvédjén keresztül szólaltatta meg a Kisalföld, s kiderült, a kapuvári férfi az unokájánál járt Sop­ronban, s hazafelé tartott – 70–80 kilométeres sebességgel haladt –, amikor összeütközött a Hat-Agro UNI Győr női kosárlabdacsapat buszával.

Mint ismert, a balesetben Tapodi Péter klubigazgató és Fûzy Ákos, a csapat edzője halt meg. A hetvenéves férfi az őt faggató rendőröknek nem tudta megmondani, hogy egy pillanatra mi terelte el a figyelmét a vezetésről. Arra eszmélt, hogy kocsija az árokba tart, ezért rántotta el a kormányt balra, s tért át a busz sávjába.

K. Mihályról a kórházi vizsgálatok során derült ki, hogy sérülései súlyosabbak, mint ahogy az első diagnózisánál tűnt: nemcsak a mellkasán sérült, hanem a csípője is eltörött. Ügyvédje hangsúlyozta, védencét nagyon megviselte, és mélységesen sajnálja, ami történt, összeomlott, mikor megtudta, hogy ketten is meghaltak a balesetben.

A kapuvári nagypapának 1980 óta van jogosítványa, és eddig nem okozott balesetet. Szintén az osztályon látják el a sportolók buszának vezetőjét is, aki egyelőre nem tud beszélni a történtekről.

A játékosok még mindig sokkhatás alatt állnak, így helyettük edzőjük, Bartalos István foglalta össze, mit meséltek el neki:

– Nagyon gyorsan történt minden, a lányok sikítottak, amikor a busz megbillent. Pánik tört ki, mint ilyenkor általában. A szörnyű látvány sokkolta a játékosokat, nem tudnak még beszélni róla. Éppen ezért biztos, hogy pszichológusok segítségét is kérni fogjuk. De, hogy a folytatásban mi lesz, azt én nem tudom megmondani. Jelenleg még a gyúrónk éle­téért aggódunk, aki szintén élet-halál között lebeg.

Fűzy András, a győri klub társadalmi elnöke is megerősítette, hogy Burdi Szabolcs állapota továbbra is válságos.

Burdi Szabolcs

A csapatból már hazaengedték az amerikai Samantha MacKayt, de csigolyasérülése miatt még kezelésre szorul.

A lábamputáción átesett szerb Natasa Kovacsevicsnek nagy fájdalmai vannak, honfitársa, Ivanics Milica tartja benne a lelket, illetve már édesapja is megérkezett hozzá. Szintén súlyos sérülést szenvedett Tullner Evelin, akit nyílt töréssel szállítottak kórházba. De az orvosok szerint ő várhatóan teljesen felépül, így folytathatja sportolói pályafutását. 

Csak a sofőr hibás?

Csak az elmúlt bő egy hétben három sérüléssel vagy halállal járó közlekedési baleset okozója volt idős ember. Az egyik sofőr 83, a másik 69, a harmadik 88 éves volt. A jelenlegi szabályok szerint úrvezetőknek 60–70 éves kor között maximum három-, míg a 70 éven felülieknek kétévente kell orvosi vizsgálaton részt venniük. Ezeknél az embereknél a reflexeket, a reagálási képességeket senki nem vizsgálja. Pedig mindez életeket óvhatna meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.