Büszkék Hatos Gáborra a nevelőszülei

nevelőszülők
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 30. 13:15
Apaszerepre készül Hatos Gábor birkózó, aki még nem tudja, vállalja-e az apás szülést. De egy biz- tos: szeretne olyan jó lenni gyermekéhez, mint amilyenek vele voltak a nevelőszülei.
(szabó)

A szőnyegen nagyon bátor az olimpiai bronzérmes Hatos Gábor, ám kislánya, Kinga közelgő születése miatt szorong egy kicsit, a vér látványától fél, aggódik, hogy az apás szülést mennyire fogja bírni. Párja október 23-ra van kiírva, boldogságukból nem von le semmit, hogy Gábornak a nemrég véget ért budapesti vb nem sikerült, nem tudott érmet szerezni.

Ennek ellenére egy korábbi szombathelyi szponzora felkarolta, így a Haladástól kapott havi 100 ezer forint és a Gerevich Alapítványtól jövő 400 ezer forint mellé jól jön majd a további kereset, tekintve, hogy a család gyarapodik. Támogatója mellett mások is jelesre vizsgáztak, ami a kis család segítését illeti, például dr. Molnár Szabolcs orvos két hatalmas csomag babaruhával lepte meg Gábort és Krisztát.

Persze a leendő nagyszülők is várják Vépen a kisbabát. A szombathelyi birkózó “édesnek” nevezi őket, noha valójában örökbe fogadták őt. Amikor Gábor kétéves volt, Vas megyéből utaztak el érte Egerbe. – Hogy kik a vér szerinti szüleim, nem tudom, nem jártam utána – mesélte Hatos.

– Nyugdíjas pedagógus anyukám, Piroska és szintén nyugdíjas agrármérnök apám, Hatos Zsolt példásan nevelt huszonnyolc éven keresztül. Ők tudatosították bennem, hogy mindenért meg kell harcolni, a sportban pedig fontos a merészség, a vállalkozó szellem.

A birkózó gyakori vépi látogatásai során apjával gombászni megy, legutóbb 4 kiló őzlábgombát gyűjtöttek, ami pénzbevételnek sem akármi, elvégre kilójáért háromezret is elkérnek a piacon.  


Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.