Igazi világjárónak tekinthető Frade, hiszen Spanyolország mellett dolgozott már Kínában, Angliában és Kanadában is, most pedig Magyarországgal ismerkedik.
– Csupán néhány napja vagyok itt, de egyelőre mindenki kedves, és élvezem a jó időt – mesélte a Borsnak Frade, aki kicsit fél is, hogy kutyája, Lola miként viseli majd, ha beköszönt a hideg. A házi kedvenc, akárcsak Frade párja, még a Kanári-szigeteken van, így nem volt alkalmuk megismerkedni a magyar konyhával sem. Nem úgy a spanyol trénernek, akinek főleg a levesek ízlenek, pedig a gulyást még nem is kóstolta.
Érdekesség egyébként, hogy Spanyolországban csak fizetős csatornán tudta volna követni kedvenc focicsapata, az Atlético Madrid meccseit, ám nagy örömére nálunk ismét láthatja kedvenceit.
– Madridban születtem, márpedig ott általában csak a nagyon tehetősek drukkolnak a Realnak, a középosztálybeliek, mint amilyen a mi családunk is, inkább Atlético-szurkolók. Legutóbb éppen egy Atlético–Realon voltam kint, de ennek már jó néhány éve. Korábban Radamel Falcao volt a kedvencem, ám őt a nagy pénz sajnos Monacóba csábította. A mostani csapatból David Villa játékát szeretem leginkább, és a kapusunk, Thibaut Courtois is nagyon tehetséges.
A bajnoki címvédő Alba kerete egyébként gyakorlatilag teljesen kicserélődött, így Frade elsődleges célja, hogy a fiatalok napról napra fejlődjenek, és látványos kosárlabdát játsszon a csapat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.