A győri gyúró csak most értesült társai haláláról

Burdi Szabolcs
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 18. 21:15
Burdi Szabolcs állapota javul, de a legsokkolóbb híren még csak most esett túl: közölték vele Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató halálát.
Bors

Javul a szeptember 7-ei buszbalesetben súlyos sérülést szenvedett masszőr, Burdi Szabolcs állapota. A győri gyúrót a szombathelyi kórházból át is szállították Győrbe, ahol további gyógykezelés vár rá, hiszen a légcsövét műteni kellett és további sérüléseket szenvedett.

Burdi számára azonban most az a legnehezebb feladat, hogy feldolgozza Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató halálát, ugyanis csak most közölték vele a szörnyű hírt.

Eközben hazatért hazájába, Szerbiába a baleset másik súlyos sérültje, Natasa Kovacsevics, akinek térd alatt amputálni kellett a lábát, gyógykezelése a helyi katonai kórházban folytatódik.

A röszkei határátlépését meggyorsította a konzul és a nagykövet közbenjárása. Belgrádban már várta őt Vanja Udovicic sportminiszter, aki megerősítette, hogy Szerbia mindenben támogatja Kovacevicet.

Vukasin Kovacevic, Natasa édesapja megköszönte a magyarok önzetlen segítségét, amelyet lánya kapott a balesetet követően.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.