Nagy a sírás-rívás a City háza táján. Az új mester, a chilei Manuel Pellegrini a védelem gyengeségéről tartott kiselőadást, ami majdhogynem röhejesen hangzik annak tükrében, hogy az elvesztett trónját visszaszerezni igyekvő manchesteri klub ismét elképesztően sok pénzt áldozott a csapat megerősítésére.
Az átlagember számára szinte felfoghatatlan, hogy négy futballistáért 111 millió eurót, vagyis 33 milliárd forintot fizettek ki a nyáron, ám történetesen egyikük sem védő.
Fernandinho, az angol piac legnagyobb horderejű igazolása volt az elmúlt hónapokban, és a top 6-ba további három játékossal szállt be a City. Álvaro Negredo és Jesús Navas a gazdasági versenyt egyre kevésbé álló spanyol bajnokságból érkezett, míg a montenegrói Stevan Jovetic Firenzének intett búcsút. A City keretét immár 480 millió euróra, mintegy 143,5 milliárd forintra taksálják, hogy aztán mire megy vele a chilei edző, az majd csak később derül ki.
Garantáltan szolgáltat majd témát a Londonba visszatérő José Mourinho is. A Chelsea-t irányító portugál eddig nem erőltette túlságosan a vásárlást (a német André Schürrle jött a Leverkusenből), ám a londoniak lesben állnak, és élénken érdeklődnek Wayne Rooney, valamint az orosz ligából menekülő Samuel Eto’o iránt.
Hogy még inkább összekuszálódjanak a szálak, az angol, valamint a kameruni csatárra szemet vetett az Arsenal is, mint ahogy keresi a nyári nagy fogását – netán Gareth Bale? – a bajnok United is.
Az ugyancsak szombaton kezdődő spanyol ligában annyival egyszerűbb a helyzet, hogy van a két szupercsapat, illetve a többiek, akik egyre kevésbé állják a versenyt. Az Atlético Madrid nem tehetett mást, jó pénzért, 60 millió euróért, vagyis csaknem 18 milliárd forintért elengedte Monacóba Radamel Falcaót, és erősen gyengült a Valencia (Roberto Soldado távozott), illetve a Sevilla (Negredo) is.
A Real Madrid maga mért „csapást” a Málagára és a Sociedadra azzal, hogy tekintélyes summáért kilenc-kilenc milliárd forintért elcsábította az ifjú Iscót és Asier Illarramendit.
Nagy pénzt fizetett egy szupertehetségért a Barca is, amely 57 millió euróért, azaz 17 milliárd forintért szerződtette a brazil Neymart. Ezt leszámítva „csönd” volt a katalánoknál, de ez nem jelent semmit, van idő igazolni.
Mint ahogy a Real Madrid is bármikor előállhat a nagy dobással, a 100-120 millió eurós Bale megvásárlásával…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.