Habár a Honvéd NB III-as tartalékcsapatához irányított Délczeg pillanatnyilag új klubot keres magának, a magánélete rendben van, harmonikus kapcsolatban él ugyanis Halmágyi Nikolettával, vagy ahogy a tévénézők ismerik, Nikóval.
A 23 éves lány a TV2 ÖsszeEsküvők című valóságshow-jában vált ismertté, ahol a döntőig jutott. A vagány lány bevállalós viselkedésével sok rajongót szerzett magának. Gergő is a műsorban figyelt fel rá.
– Akkoriban inkább a ValóVilágot követtem, de olykor átkapcsoltam a konkurens műsorra is, amiben Niko első látásra megtetszett, szimpatikus volt – árulta el egy fórumozónak az egyik közösségi oldalon a csatár.
– Később egy közös ismerősünk révén a Facebookon ismerkedtünk meg, elcsaltam magammal moziba és vacsorázni. Ezt többször megismételtük, együtt is aludtunk, de tavaly szenteste fűztük szorosabbra a kapcsolatunkat. A bő fél év alatt volt egy rövidebb mosolyszünet, de most nagyon jól érezzük együtt magunkat, Nikóban megtaláltam azt a pluszt, amit a korábbi barátnőimben nem. Családalapításon, közös babán gondolkodunk.
A lány megkeresésünkre elmondta, nem bánta meg, hogy szerepelt a műsorban, de semmit sem profitált belőle. Jelenleg felszolgálóként dolgozik egy étteremben, ám a babaprojekt előtt mindenképpen szeretne egy kevésbé megpróbáltató munkát találni.
– Szeretem Gergőt, nagyon házias, nem egy elkényelmesedett focista. Amikor az időm engedi, kijárok a meccsekre is szurkolni neki – mesélte Niko. – Büszke vagyok rá, nem bírom elviselni, amikor a szurkolók bántják. Ha esetleg vidéki vagy külföldi csapatot talál magának, természetesen követni fogom.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.