Vettelnek elege van az átokból

Nürburgring
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 05. 19:15
Szinte hihetetlen, de a háromszoros világbajnok Sebastian Vettel még nem nyert Német Nagydíjat. A Red Bull pilótája most arra készül, hogy végre megtöri a hazai pálya átkát.
csb

Nem is tudna szebb születésnapi ajándékot elképzelni magának a huszonhatot szerdán betöltő Sebastian Vettel, mint hogy végre a német közönség a hazai futam győzteseként ünnepelje. Ez a skalp – a jelenlegi versenynaptárból a magyarral és az amerikaival egyetemben – ugyanis még nagyon
hiányzik a gyűjteményéből.

Persze a számmisztika kedvelői szerint nem biztos, hogy hosszú távon is jól járna Vettel, ha elsőként haladna át a célvonalon a Nürburgringen. Az elmúlt négy alkalommal ugyanis aki nyerni tudott a németeknél, annak nem termett babér a vb-pontversenyben – Mark Webber, Fernando Alonso és Lewis Hamilton is tudna erről mesélni…

Ennek ellenére Hamilton nagyon hegyezi magát a futamelsőségre, hiszen míg csapattársa, Nico Rosberg már kétszer is begyűjtötte a 25 pontot, a britnek még nem sikerült ebben a szezonban győznie, ami meglehetősen frusztrálja.

– Megérdemelné Lewis, hogy végre nyerjen, nagy lendületet adna neki – ismerte el a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn.

De a Ferrari klasszisa, Fernando Alonso is tisztában van vele, hogy a nyári szünet előtti két verseny sorsdöntő lehet a végelszámolás szempontjából.

– Egyszerűen muszáj tovább csökkenteni a hátrányomat Sebastiannal szemben a soron következő két nagydíjon. Persze tudom, hogy ez nagyon optimista terv, hiszen jelenleg nem vagyunk hozzá elég gyorsak – tette hozzá Alonso. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.