Vettel uralta a szabadedzéseket

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 27. 09:15
Sebastian Vettel nem bíz semmit a véletlenre, a Red Bull háromszoros világbajnoka már a szabadedzéseket is uralta a Hungaroringen. De szakított időt magyar rajongóira is.
jk, csb

Az F1 jogtulajdonosának, Bernie Ecclestone-nak újabban feltett szándéka szétzúzni azt a mítoszt, hogy a királykategória sztárjai megközelíthetetlenek. Tegnap két szabadedzés között például grabancon ragadta a legnagyobb sztárokat, Sebastian Vettelt, Fernando Alonsót, Lewis Hamiltont és Nico Rosberget, s Gerstl Péterrel, a Hungaroring Sport Zrt. alelnökével kivitte őket a nézők közé.

Igaz, nem csak úgy vaktában választottak tribünt, hanem az Erzsébet-tábor nehéz sorsú gyerekeit látogatták meg, akik majd kiugrottak a bőrükből a nem mindennapi meglepetéstől. A versenyzők ugyanis szinte csatát vívtak, ki tud több autogramot kiosztani a lelkes kis rajongóknak. Pedig lényegében az ebédszünetük rovására ment ez a program, Vettel szó szerint alig nyelte le az utolsó falatot a pármai sonkás, rukkolás tésztájából, már rohanhatott is.

Ecclestone fejéből pattant ki az az ötlet is, hogy a csapatok motorhome-jait futamonként más-más sorrendben kell felépíteni a paddockban, mert így a pilóták a bokszból kijövet – ahol szigorúan a tavalyi vb-sorrendet követik az istállók – nem tudnak egy másodperc alatt köddé válni a fotocellás ajtók mögött, hanem kénytelenek kisebb sétát tenni, s ez alatt a vendégek el tudják őket kapni egy közös fotóra.

Aki pedig nem jut be a paddockba, annak ott van a csütörtöki nyilvános bokszlátogatás, ahová a száguldó cirkusz mindenható ura ugyancsak rendszeresen kivezényli a teljes mezőnyt aláírást osztogatni. Szóval egy igazán kitartó szurkoló a hétvége során előbb-utóbb azért összefuthat a kedvencével. Persze nem véletlenül milliárdos üzletember a 82 éves brit, jól tudja, a cirkusz nem önmagáért, hanem a nézőkért van… 

Tegnap egyébként már a pályán is zajlott az élet, igaz, a tréningeken azért még nem játszották ki minden adujukat a csapatok. Az mindenesetre újfent bebizonyosodott, hogy a Red Bullnak mindegy, milyen az időjárás, egyformán gyorsak az autói.

Vettel mindkét tréninget megnyerte, így téve egyértelművé, hogy ideje véget vetni a magyar nyeretlenségi sorozatának.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.