A Super Mario piros járgányára hajazó gép ugyan már a cél előtt kis híján darabokra hullott a háromszoros világbajnok alatt, a közönség így is nagyon élvezte Vettel hülyéskedését. A német pilóta ugyanis akkurátusan jelmezt öltött, sőt, máriós álbajuszt is ragasztott, csak a szőrzet nem bírta a strapát, és még a rajt előtt leesett.
Aztán beszállt a Super Sebre keresztelt kocsiba, ami füstölt, konfettit szórt, dudált, és időnként elhagyott egy-egy alkatrészt – főleg, amikor sofőrje merészen ugratott vele egyet –, de legalább célba ért.
– Elég sok gomb volt a kormányon: konfettieső, világítás, dudák, füstgépek, így meglehetősen elfoglalt voltam menet közben – mondta a 26 éves F1-es klasszis. – Az ugratás a végén nem volt belekalkulálva, de szerencsére megúsztam. A lényeg, hogy jó móka volt. Azért jobban szeretem, ha egy autóban van motor, és nem csak a lendület viszi előre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.