A korábbi világbajnok vívó, majd kardkapitány mindig is híres volt szókimondásáról, s életrajzi ihletésű könyvében sem fogja vissza magát. A hamarosan a polcokra kerülő írásban – amelynek címe Kovács Tamás parádriposzt – többeknek nekimegy.
Az első kiszivárogtatott részletben az egykori profi bokszvilágbajnokról, Kovács Kokó Istvánról írja meg a magáét egy 2010 tavaszán Schmitt Pálnak, a MOB akkoriban távozófélben lévő elnökének címzett levélben: „Személy szerint nem igazán kívánom minősíteni Kovács István kijelentéseit, de határozott véleményem van képességeiről, kulturáltságáról, intelligenciájáról, ami egyezik a magyar sporttársadalom nagy többségének a véleményével, azzal, hogy az ilyen típusú ember alkalmatlan bármilyen vezetői poszt ellátására, alkalmatlan a MOB elnöki posztjának betöltésére…”
Kovács a Borsnak megerősítette valóban nem tartotta alkalmasnak Kokót a MOB elnöki tisztére. – Pista járta az országot, azt hirdette, ha ő lesz a MOB első embere, s átszervezést hajt végre – mondta lapunknak Kovács Tamás. – Ezt azért furcsállottam, mert még csak félhivatalosan sem beszélt senki a jelöltségéről.
A két Kovács között ma nincs harag, Tamás például három hónapja járt Istvánnál a Lánchíd Rádióban egy hosszabb interjút adni. S arra, hogy milyen pikáns történet olvasható még a könyvben, remek érzékkel azt válaszolta, tessék elolvasni. Hívtuk Kovács Istvánt is, vajon övön aluli ütésnek érzi-e a könyvrészletet, ám lapzártánkig nem sikerült elérni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.