Kicserélődött az európai futballelit

foci
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 12. 11:15
Kedden délután tette közzé az UEFA azt a tízes névsort, amelyből kikerül majd Európa legjobb futballistája. Óriási a változás az elmúlt két évhez képest.
Bors

Három éve szavazzák meg minden idény végén, hogy ki legyen a legjobb, Európában játszó futballista (az újabb voksolás után a legjobb hármat augusztus 6-án teszik közzé), a győztest idén Monacóban augusztus 29-én hirdetik ki.

Az első két évhez képest óriási átrendeződés történt, a spanyol foci hegemóniája egy pillanat alatt szertefoszlott. Míg az elmúlt években 5, illetve 7 játékos képviselte a Primera Divisiont, és mindkét alkalommal három spanyol futballista is ott volt a TOP10-ben, addig idén mindössze a két gigaklub, a Real Madrid és a Barca 1-1 idegenlégiósa szerepel a listán. Épp fordított utat jártak be a német futball, a „szinte semmiből” most öten képviselik a Bundesligát, igaz, közülük hárman külföldiek.

Jellemző egyébként az európai mezőny változékonyságára, hogy csak Lionel Messi és Cristiano Ronaldo volt ott mindháromszor a TOP10-ben, s kétszer csupán további négy játékos: Zlatan Ibrahimovic, Radamel Falcao, Xavi Hernandéz és Andrés Iniesta. Utóbbi egyébként a mostani voksolás legnagyobb vesztese, hiszen címvédőként nem került be a legjobb tízbe. 

A 2013-as lista (abc-sorrendben)                2010/11 2011/12 2012/13

Gareth Bale (walesi, Tottenham)                     –               –           ?
Zlatan Ibrahimovic (svéd, PSG)                        8.              –          ?
Robert Levandovski (lengyel, Dortmund)          –               –          ?
Lionel Messi (argentin, Barcelona)                    1.              2.         ?
Thomas Müller (német, Bayern)                       –               –          ?
Franck Ribéry (francia, Bayern)                        –               –          ?
Arjen Robben(holland, Bayern)                        –                –          ?
Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)         3.              3.         ?
Bastian Schweinsteiger (német, Bayern)          –                –         ?
Robin van Persie (holland, M. United)               –                –         ?
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.