Caramelt varratott magára Marozsán Dzsenifer

foci
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 27. 11:15
Pillanatnyilag Marozsán Dzsenifer a magyar futball koronagyémántja. Az ő góljának köszönhetően játszik ugyanis holnap Eb-döntőt a válogatott. Sajnos a német…
Sz. T.

A huszonegy éves magyar lány – édesapja révén került ki négyévesen Németországba – óriási közönségkedvenc lett. Hivatalos Facebook-oldalán sok ezren gratuláltak neki a svédek elleni elődöntőben (1-0) lőtt góljáért. Ő meg persze németül mondott köszönetet a rengeteg szeretetért.

„Nagyon köszönjük a támogatásotokat, én személyesen meg a hétezernél is több like-ot. Őrületesek vagytok” – dicséri meg a szurkolókat, s persze mindenkit biztosít róla, hogy a holnap délutáni, norvégok elleni döntőben is mindent megtesznek majd a sikerért. „Nagyon boldog vagyok, s alig bírom már kivárni az időt a fináléig.”

A többmilliós példányszámú Bild című bulvárlap is ünnepli a válogatottat, a keret valamennyi játékosát kis portrékban mutatja be. Ebből többek között kiderül, hogy Dzsenifer kedvenc futballistája Cristiano Ronaldo, akivel közös fotója is van a tavalyi Aranylabda-gáláról.

Ennél fontosabb, hogy Maro – így írja alá a leveleit – az anyanyelvén is hallgat könnyűzenét, mi több, a magyar a jelek szerint még mindig többet jelent neki, mint a német, ugyanis Caramel Egy szebb világ című slágerének egy sorát varratta bal karjára: „Kéz a kézben, együtt egy szebb holnapért.”

Az Európa-bajnoki döntőre gondolva mi, a magyar futball minden kis sikeréért rajongók ugyanebből a slágerből egy másik sort is Dzseni figyelmébe ajánlanánk:
„Most éljük úgy a mát, legyen büszke ki fentről néz most le rád!”

Megtisztelő az énekesnek a rajongás

– Sajnos nem ismerem Dzsenifert, de nagy öröm, hogy pont az én soraimat választotta. Természetesen szívesen találkoznék vele valamikor, s remélem, erőt ad neki ez a pár szó az Eb-döntőn is – mondta a Bors érdeklődésére Caramel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.