101 éves Mocsai apósa

após
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 24. 09:15
Nem mindennapi családi ünnepségen vett részt kézilabda-válogatottunk kapitánya, Mocsai Lajos, akinek apósát, Csorba Ede ügyvédet köszöntötték százegyedik születésnapja alkalmából.
Sz. S.

A Somogy megyei Felsőmocsoládon díszebéddel köszöntötték az ifjabb korában majdnem kétméteres Ede bácsit, aki tyúkhúslevest, kapros mártással nyakon öntött csirkemellet fogyaszthatott születésnapja alkalmából.

Az ünnepelt elmondta: bár életében szívpanaszokkal küzdött, azért teniszezett, vitorlázott, arra pedig különösen büszke, hogy egyik lánya, történetesen Mocsai kapitány felesége, Virginia asszony máig Somogy megye magasugró-csúcstartója 180 centivel.

A hölgy talán kijutott volna az 1976-os montreali olimpiára is, ha egy edzésen nem szenved bokaszalag-sérülést.

– Mivel nagyon szeretem Lajos fiát, a válogatott kézilabdázó Tamást, addig akarok élni, ameddig haza nem jön, azaz fel nem adja németországi légiós életét – mondta Ede bácsi, aki első feleségével harminchárom, a másodikkal pedig huszonnyolc éven keresztül élt együtt nagy egyetértésben.

S bár a látása már gyenge, azért mindig leül a tévé elé megnézni Mocsai Lajos válogatott csapatának meccseit. Ede bácsi – amúgy 1944 decemberében ott bábáskodott a Dálnoki Miklós Béla miniszterelnökségével létrejött ideiglenes nemzeti kormány megalakulásánál Debrecenben – arra a kérdésre, mi a hosszú élet titka, azt válaszolta: hinni a gondviselésben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.