Teniszlázban ég Kásás

Wimbledon
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 25. 11:15
A hazai sztároknak sem közömbös Wimbledon. A tavaly visszavonult pólós, Kásás Tamás az édesapjával utazik ki a férfidöntőre, míg Sebestyén Balázs már tegnap, az első versenynapon ott ült a lelátón.
(jánosy)

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és édesapja is ott lesz Wimbledonban a férfi egyes döntőjén. Mindketten a sportág nagy rajongói, ráadásul nem csak a nézőtéren, a pályán is meglehetősen otthonosan mozognak.

– Sajnos, elég ritkán nyílik lehetőségem a játékra – mondta a Borsnak Kásás Zoltán, aki hiába kérdezte a fiát, nem árulta el, hogyan szerzett jegyet a wimbledoni szent­élybe. – Tamás a visszavonulása óta időmilliomos, így elég sokszor tud teniszezni.

Valamint szurkolni. Főleg Roger Federernek, akinek az idén talán már nem lehetnek igazán vérmes reményei, főleg, hogy már a nyolc között találkozhat Rafael Nadallal.

– Azért nem lehet leírni a hétszeres wimbledoni győztest – mondta Kásás Tamás, aki a tenisz területén is igyekszik bepótolni a vízipóló miatt elmulasztottakat. – Hamaro-san Amerikába megyek, így lehet, hogy felbukkanok a US Openen is.
Wimbledonra más, jól ismert hazai teniszszurkolók is vevők.

Sebestyén Balázs műsorvezető már az első versenynapon a helyszínen kísérte figyelemmel a történéseket. Schobert Norbinak azonban – a legnagyobb bánatára – kötelezettségei miatt idén csak a tévé marad. Pedig tavaly még nagy kedvencével, Nadallal is találkozott.

– Túl sok a dolgom a nyáron, majd januárban az Australian Opennel kárpótlom magam. Azért természetesen most is szurkolok Nadalnak – mondta a fitneszguru.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.