Knézy Jenő, az MTVA sportriportere több mint másfél évtizeden át közvetítette az Eurosporton a földkerekség leghíresebb kerékpárversenyét, a tegnap századszor rajtoló Tour de France-t.
– Sejtettük, hogy valaki csak úgy nem tud feltekerni csukott szájjal az Alpe d’Huezre, mégis megdöbbentett, amikor kiderült egy-egy doppingeset – beszélt a történtekről az édesapja útját járó „kis” Knézy. – Lance Armstrong lebukása után a napokban Jan Ullrich is a bevallotta, hogy doppingolt, s Laurent Jalabert is kénytelen volt lemondani a szakkommentátori feladatról, miután nyilvánosságra került, hogy EPO-t fedeztek fel egy 1998-as mintájában.
Az ügyben végig roppant agresszívan tagadó Armstrongot sarokba szorították, míg Ullrich túl akart lenni az egészen, megszólalt a lelkiismerete. Milyen lett volna a Tour a lebukott korszakos egyéniségek nélkül? A riporter szerint teljesen más versenyt láttunk volna „tiszta” körülmények között. – Az emberek a látványra kíváncsiak – folytatta a televíziós.
– Képzeljük csak el, ha a mezőny együtt feltekerne a hegy-re, és nem lennének akciók. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ez nem csak a kerékpársport problémája. Kíváncsi lennék, hány doppingellenőrzést tartottak az elmúlt húsz évben az amerikai kosár- vagy hokibajnokságban.
A tavaly elhunyt barátommal és kommentátortársammal, Sipos Jánossal gyakran beszélgettünk arról, hogy miért csak a kerékpársport van ennyire a célkeresztben, amikor a sportágak többségében ugyanígy jelen van a dopping.
Az idei, centenáriumi Tour több szempontból is furcsa lesz Knézy Jenő számára. Ezúttal 16 év után nem az Eurosport riportereként követi végig a viadalt, s már nem beszélheti meg a szakaszok történéseit barátjával. Igaz, a sportágtól nem tud, nem is akar elszakadni, jelenleg is az M1-en futó Kerékpártúra című magazin műsorvezetője.
– Apu halála után Sipi (Sipos János – a szerk.) olyan volt számomra, mint egy pótapa, nagyon hiányzik – vallotta be a korábbi kosaras. – Az élet így hozta, hogy az MTVA-val kötött exkluzív szerződésem miatt nem is közvetíthetném a versenyt a sportcsatornán, de Sipi nélkül semmi nem lenne ugyanolyan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.