Adamo Coulibaly sorsa továbbra is kérdéses

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 26. 21:15
Számít a focistára DVSC, ám a tegnapi edzésre nem érkezett meg. Állítólag abban egyeztek meg, hogy megjelenik.
E. J.

„Adamo megjött?” Sűrűn hangzott el ez a kérdés tegnap délelőtt a Debreceni Labdarúgó Akadémia pallagi bázisán. A kupagyőztes Loki edzésre készülődött, melyre befuthatott volna a francia gólkirály is, aki egyhetes plusz szabadságot kapott a DVSC vezetőitől. Adamo Coulibaly szerződése június végéig érvényes a debreceniekkel, azaz ezekben a napokban még hivatalosan az ő labdarúgójuk.

Ám az továbbra is kérdéses, az marad-e az előttünk álló szezonban is, hiszen hiába hozták hírbe a Győrrel, a Videotonnal, a török Denizlisporral és a ciprusi Anorthoszisz Famagusztával, egyik klubhoz sem kötelezte el magát.

– Még megérkezhet a csatár, hiszen abban egyeztünk meg, hogy szerdán Debrecenbe ér – mondta a csapat délelôtti edzését a pálya szélérôl figyelô klubelnök, Szima Gábor.

A játékos menedzsere a napokban ugyan elmondta, a 32 éves labdarúgó számára nagyon fontos szempont a pénz, hiszen a jövőjére is gondolnia kell, ám lehet, hogy az ismerős környezet miatt végül mégis a Loki mellett dönt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.