A Honvédba igazol Mancini fia

foci
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 21. 09:15
Sehol sem bizonyított még Andrea Mancini, a világhírű edző, Roberto Mancini focista fia, aki valószínűleg a Honvédban folytatja pályafutását. Egy biztos, a húszéves srác felnéz az apjára.
(turcsik)

Ugyan a Honvédnál a hivatalos szerződtetéséig nem kívánták megerősíteni a hírt, minden jel arra utal, hogy Roberto Mancini legkisebb fia, Andrea a magyar csapatban folytatja pályafutását.

Az átigazolási ügyekben jól értesült tuttomercatoweb.com megírta, hogy a kispestiek olasz kapcsolatainak köszönhetően a húsz­éves csatár a Honvédba igazol, Andrea pedig ezt meg is erősítette a Twitteren. Először egy bejegyzésben arról érdeklődött, milyen az élet Budapesten, majd később bejelentette, új kaland kezdődik a számára.

A karrierje alakulásából arra lehet következtetni, hogy a kis Mancini egyelőre csak a nevéből él, hiszen eddig emlékezetes produkcióval sehol sem tudott előrukkolni. Az Interben kezdte bontogatni a szárnyait, ahol akkoriban az apja volt a felnőttek edzője, majd a Bolognán keresztül a Manchester City utánpótláscsapatába került.

Mivel az angol újgazdag együttes menedzsere az apja volt, ide is az ő közbenjárásával került, maradandót azonban nem tudott alkotni. Többször is kölcsönadták alacsonyabb osztályú csapatokhoz, ám sehol sem kellett, és végül a City is megvált tőle. Andrea legutóbb a spanyol negyedosztályú Real Valladolid B-csapatánál futballozott, tizenhárom meccsen lépett pályára, gólt nem szerzett.

A srác tehát közelébe sem érhet a korábban a Sampdoria támadójaként elhíresült édesapjához, akit ennek megfelelően nagyon tisztel is. – Apu évekig focizott magas szinten, és ez meg is látszik rajta. Hatalmas tapasztalata van, sokkal többet tud a játékról, mint José Mourinho – jelentette ki Andrea.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.