600 milliót kereshet a Schalkéban Szalai Ádám

Mainz
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 22. 09:15
Fantasztikus lehetőség kapujában áll Szalai Ádám, a Mainz csatára, aki a hírek szerint a Schalkéban folytatja pályafutását. Évi 600 millió forintot kereshet a német nagycsapatban.
(turcsik)

Az utóbbi évek egyik legnagyobb magyar átigazolási szenzációja lehet, ha a mértékadó Kicker értesüléseinek megfelelően Szalai Ádám az európai nagycsapatnak számító Schalkéhoz szerződik. A német lap úgy tudja, a világ tizennegyedik, Németország harmadik legtehetősebb klubja napokon belül bejelenti a magyar válogatott csatár szerződtetését, aki nyolcmillió euró, vagyis 2,4 milliárd forint ellenében válthat csapatot a nyáron.

Az elmúlt idényben negyedik, azaz BL-selejtezőben induló Schalke klubmenedzsere, Horst Heldt egy szurkolói ankéton árulta el, hogy Klaas-Jan Huntelaarhoz hasonló kaliberű támadóval sikerült megállapodniuk, akinek fix kivásárlási ára van, azonban a nevét az eladó klub kérésére még nem hozhatja nyilvánosságra.

A Kicker szerint egyértelműen Szalairól van szó, akit a netes lexikonban, a Wikipedián már a Schalke keretében tüntetnek fel. A játékost nem sikerült elérnünk, viszont a barátja, a német foci jó ismerője, Lőw Zsolt örült a hírnek.

– Mivel Ádám beavatott a részletekbe, tudom, a gelsenkircheniek érdeklődése komoly – magyarázta Lőw. – Azt tanácsoltam neki, maradjon a Bundesligában, hiszen gazdaságilag, infrastrukturálisan és a nézőszámot tekintve is a legjobb bajnokság Európában.

Jól beszél németül, ismeri a viszonyokat, beilleszkedési gondja nem lesz, egy országváltás ellenben mindig kockázatos. A kivásárlási ára reális és szép összeg, legutóbb a német válogatott André Schürrléért fizettek ennyi pénzt a Mainznak. Fantasztikus lenne Ádámot Huntelaarral együtt látni a Schalke csatársorában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.