Shopingolásba fojtja bánatát a Kovács Saci, öttusázó

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 02. 11:15
Kovács Sarolta szívesen lemondott volna a hirtelen jött szabadságról. A válogatott öttusázó térdét meg kellett műteni, s azzal vigasztalja magát, hogy legalább lesz ideje felfrissíteni a ruhatárát.
(jánosy)

Kovács Sarolta egy darabig nyugodtan hódolhat kedvenc időtöltésének, a vásárlásnak. Sajnos, tehetné hozzá, hiszen a napokban ismét megoperálták. – Tavaly a jobb térdemet műtötték, most a balban gyűrődött össze a porc – mondta a fehérvári sportoló. – Szerencsére kiderült, hogy az augusztusi világbajnokságra már újra formába lendülhetek. Lesz miért dolgozni.

Saci igyekszik pozitívan állni a kellemetlenségekhez, s ha már így alakult, kicsit átalakította a hétköznapjait. – A sport miatt kevés idő jut magamra, így most megpróbálom behozni az elmulasztottakat – vigasztalta magát a londoni olimpián is szereplő Volán-öttusázó. – Szeretek divatosan öltözködni, feldob, ha valamilyen új cuccal lephetem meg magam. Sajnos, most egy operáció árán juthattam ehhez a lehetőséghez, amiről azért szívesen lemondtam volna.

A napi három-négy edzés mellett ritkán mutathatja meg új szerzeményeit, a vívóterem és a lovarda közt sokszor csak melegítőt visel. De mint minden nő, ő is nagyon ad magára, a sportos elegancia híve. Sokak szerint akár divatbemutatókon is felléphetne. 

– Ahhoz túlságosan lámpalázas vagyok, attól félnék, hogy hanyatt esem a kifutón – folytatta Saci. – Persze, mégiscsak az minden lány álma, hogy egyszer kipróbálja a modellkedést, szóval ha rendesen felkészülnék, talán menne. A versenyeken szerencsére nem izgulok.

A lovardában vagy a páston otthon érzem magam. Sajnos Londonban nem jött ki a lépés, ezért Rióban szeretném kiköszörülni csorbát: 2016-ban már megfontolt, diplomás közgazdászként indulhatok, ez is ad egyfajta magabiztosságot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.