Pilótának állt Turán kislánya

Turán Frigyes
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 14. 17:15
Az öt és fél éves Lotti elirigyelte a száguldozást édesapjától, a ralipilóta Turán Frigyestől, és fejébe vette, hogy gokartversenyzőnek áll. Ikertesója, Zsófi viszont marad a bicajozásnál.
Bors

A hazai és a nemzetközi ralimezőnyben is rutinosnak számító Turán Frigyes korábban nem gondolta volna, hogy ikerlányai közül valaki is követni fogja az autósportban.

Ám úgy látszik, Lottit beszippantotta a benzingőzös világ. A KRESZ-t már egész jól ismerik ikertesójával, Zsófival, mivel apukájuk nemcsak a kormány mellől oktatja őket, de egy ingyenes netes program, a tanuloknak.hu segítségével testreszabottan tudja elmagyarázni a szabályokat az öt és fél éves gyerkőcöknek.

– Mivel a lányok még nincsenek abban a korban, hogy egyedül ­közleked­jenek, mindig a feleségemmel hozzuk-visszük őket – mondta Turán – Ennek ­ellenére egész pici koruk óta folyamatosan tanulgatják a biztonságos közlekedés szabályait. A kocsiban ülve, ha látunk egy veszélyesen manôverezô sofőrt, rögtön közösen megbeszéljük, hogy miben hibázott, mit szabad és mit tilos a forgalomban.

Mert a ralipilóta a pályán ugyan szédítő sebességgel száguld, a közúton óvatos családapaként közlekedik.

– Ebben tényleg nem ismerek pardont. Zsófi és Lotti imád biciklizni, de az utcára csak azután engedtem ki őket, hogy megtanultak biztonsággal manőverezni. Ehhez pedig otthon, a kertben építettem egy ügyességi pályát, amin gyakorolhattak. Csak miután azon végig tudtak menni, vághattak neki az utcának. Persze akkor is csak szülői felügyelettel! – tette hozzá.

– Az új kihívást viszont most az jelenti, hogy Lotti azzal állt elő, gokartversenyző szeretne lenni. Természetesen nem mondhattam erre nemet. Felkerestünk egy jó gokartpályát, vettünk profi felszerelést, és együtt gyakorolunk – a jelen felállás szerint ő egy gokarttal, én pedig egy Ford Focus WRC-vel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.