Jön az újabb Janics-baba?

interjú
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 13. 08:25
Dusev-Janics Natasa kihagyta az idei szegedi kajak-kenu világkupát, de a két hét múlva esedékes válogatón már elindul. Kislányával, Milanával nézte a versenyeket a hétvégén, már amennyire a tüneményes csöppség engedte neki. A háromszoros olimpiai bajnoknő elárulta, hogy kistestvért terveznek Milanának. Jövőre, vagy a riói játékok után szülne.

A világkupát kihagyja, mert egyelőre nem tagja a válogatottnak, de két hét múlva már indul a válogatóversenyen. Milyen formában érzi magát?

Csak a vízen derül ki, hogy mi tudok, most felesleges lenne bármit mondani – felelte Natasa a Borsnak. – Ami a lényeg, én mindent megtettem, keményen edzettem.

Az országváltás körüli huzavona mennyire terelte el a figyelmét a kajakozásról?

Közben is végig edzettem, úgyhogy nem igazán. Amióta pedig márciusban eldöntöttem, hogy mégis Magyarországon folytatom, már végképp csak a kajakra figyeltem.

Kislánya, Milana lassan kétéves lesz. Mennyire tud mellette a sportra figyelni?

Most már jobban. Az elmúlt idénnyel az volt a baj, hogy a szülés után három-négy hónapig nem tudtam tisztességesen ­edzeni, majd utána hiába készültem rendesen, a kislányom miatt képtelen voltam eleget pihenni. Most már teljesen beállt az életünk, edzeni is tudok, pihenni is, és arra is jut időm, hogy játsszak vele. ­Egy­vala­mit nem lehet vele csinálni: versenyt nézni. Annyit kell rohangálni utána, hogy képtelenség a többieket figyelni.

Győrben már fészket rakott a család?

Mivel többnyire Szegeden és Szolnokon készülök, egyelőre nem, érthetően mindent az határoz meg, hogy hol tudok ­edzeni, és mivel ott folyóvíz van, muszáj máshol edzéslehetőséget találni.

Ami a kajakozást illeti, elmondása szerint nem változott semmi, keményen edz. Lelkileg hogy élte át az elmúlt hónapokat? Nem fél a közvéleménytől, ha mondjuk Szegeden újra vízre száll két hét múlva?

Megértem, hogy az embereket összezavarta, ami történt, de igyekszem hozni az eredményeket. Egyébként próbáltam nem odafigyelni a visszhangokra, ezután is ezt fogom csinálni.

Hogy érzi, mennyi van még önben? Rióig mindenképpen kitart?

Hát én kitartanék, de ki tudja, beverekszem-e magamat a csapatba. Nagyon kemény a mezőny itthon.

És a családjával mit tervez? Látszik, hogy teljesen odavan a kislányáért.
Mindenképpen lesz testvére Milanának, de biztos, hogy nem egy évvel az olimpia előtt, ennyi idő kevés volt a felkészüléshez. Vagy két évvel előtte, vagy egy évvel utána.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.