Jakabfi a második magyar BL-győztes

futball
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 25. 11:15
A női labdarúgás magyar sztárja, Jakabfi Zsanett mindent megnyert német csapatával, a Wolfsburggal ebben az idényben.
turcsik

Puskás Ferenc után újabb magyar labdarúgó, a német Wolfsburg csatára, Jakabfi Zsanett lett BEK-, illetve BL-győztes.

A 23 éves szőke hölgy csapata 1-0-ra győzött a toronymagas esélyes, francia Lyon felett a Stamford Bridge-en rendezett fináléban.

A sérülésből nemrég visszatérő, Németországban az év játékosának választott, a Wolfsburggal idén triplázó – a BL-győzelem mellett bajnok és Német Kupa-győztes – magyar lány 78 percet töltött a pályán a döntőben, és csapata egyik legjobbja volt.

Az élete legnagyobb sikerét elérő Jakabfit az MTK korábbi edzője, Nikandish Hossein fedezte fel egy fonyódligeti meccsen: a pálya szélén álló, akkor tizennégy éves kislány ugyanis egy kiguruló labdával úgy kezdett el dekázni, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.

– Tehetségesnek született, olyan képességekkel, melyeket nem lehet tanulni, de kitartásának és céltudatosságának is köszönheti a sikerét – árulta el Turtóczki Sándor, Zsanett nevelőedzője. – Többszörös BL-győztes válhat belőle.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.