Csak a szamár tippel Alonso győzelmére

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 11. 18:00
Csacsiságot jósolt a barcelonai szamár.A füles Ferenado Alonso győzelmére tippelt, akinek nehéz dolga lesz, hiszen csak az 5. lett az időmérőn, Nico Rosberg és Lewis Hamilton indulhat az élről.
jk

Egyre inkább elállatiasodik a Forma-1. S nem azért, mert a pilóták néha megfeledkeznek magukról, mint például Fernando Alonso, aki a pénteki barcelonai szabadedzés után nekiesett az egyik fotósnak, és a földhöz vágta drága felszerelését.

A száguldó cirkuszt kissé más szemszögből bemutató PolePositionP1 portál a ludas a dologban. A saját maga által teremtett hagyományokhoz híven a katalán futamon is állati jóst vetett be. A barcelonai állatkert jobb sorsra érdemes szamarának segítségével próbálta megtippeltetni a verseny győztesét. Nos, a butaságáról híres jószág kissé elfogult volt, mert a heves vérmérsékletű Alonsót hozta ki győztesnek, míg a második helyre Mark Webbert, a harmadikra pedig Felipe Massát tippelte.

A PolePositionP1 egyébként Ausztráliában birka, Malájziában orángután, Bahreinben teve segítségét kérte. Kiderült, hogy csak a birkában lehet megbízni, mert egyedül a gyapjas jószág találta el, hogy Melbourne-ben Kimi Raikkönen győz. Az orangután nagyon mellétrafált, mert nála Alonso volt a favorit, ám a spanyol kiesett, a tevénél pedig Lewis Hamilton volt a befutó, aki végül 5. lett. Szóval a Ferrari spanyol pilótája sem mehet biztosra.

Az időmérő után Felipe Massa és Esteban Gutiérrez is három rajthelyes büntetést kapott, amiért feltartotta Mark Webbert, illetve Kimi Räikkönent. Így a hatodik helyre a Lotus francia pilótája, Romain Grosjean lépett.

A Spanyol Nagydíj rajtsorrendje
1. Nico Rosberg (Mercedes) 1:20.718
2. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:20.972
3. Sebastian Vettel (Red Bull) 1:21.054
4. Kimi Räikkönen (Lotus) 1:21.177
5. Fernando Alonso (Ferrari) 1:21.218
6. Romain Grosjean (Lotus) 1:21.308
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.