Aktív nyugdíjas lesz Fergie

visszavonulás
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 26. 15:15
Csodálkozva fogadta az angol futballközvélemény Sir Alex Ferguson visszavonulásának a hírét. Máris találgatják, mihez kezd magával ezután.
j.

Egyelőre elképzelhetetlen a világ egyik legeredményesebb edzője kispad nélkül. Pedig Sir Alex jól érzi magát, a Manchester United huszadik bajnoki címének megünneplése után például – életében először – tíz órát aludt egyfolytában. A MU nyilván nem feledkezik meg róla, de ez aligha pótolja az aktív edzői munkát.

Az angol sajtó máris találgatni kezdett, mihez kezd Sir Alex. Megkezdhetné például a jövő nagy Ferguson-csapatának építését, hozott „anyagból”, azaz 11 unokája segítségével… – Igyekszem formában tartani magam, hetente háromszor-négyszer járok az edzőterembe – mondta a 71 éves mester. – Csak az a baj, hogy az édesség a gyengém.

Sir Alex egyébként akár magának is készíthetne süteményt, hiszen pályafutása kezdetén az edzősködés mellett a glasgow-i Beechwood éttermet is üzemeltette. – A St. Mirren menedzsere voltam, de másfél évig a vendéglátós szakmát is kóstolgattam, ha kellett, beálltam a konyhába.

Még mindig nagyon jó tésztákat készítek – büszkélkedett Ferguson, és elárulta, hogy a feleségével továbbra is rendszeresen jár majd moziba, ahol Cathy évekig szörnyülködve nézte, amint felváltva hot dogot és fagylaltot eszik a párja.

S most legalább nem kell aggódni, ha vendégek jönnek, és elfogy néhány üveg jó bor. – S végre áttanulmányozhatom az amerikai polgárháborúról szóló CD-t, amit Gordon Brown miniszterelnöktől kaptam, és kedvemre foglalkozhatok a Kennedy-gyilkosság témájával.

Vagy zenét hallgatna. Sir Alex ugyan kedveli a Simply Red zenéjét, de inkább a 60-as évek sztárjait, Frank Sinatrát, Dean Martint vagy Nat King Cole-t részesíti előnyben. Lovaira sem jutott ideje mostanság, ezt a hiányosságát is pótolja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.