Szuper Leventét meghatotta a szurkolók szeretete

hoki
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 16. 09:15
A közönség szeretete segítette át a holtponton Szuper Leventét, aki egyéves kihagyás után a divízió I-es vb-n állt újra a hokiválogatott kapujába.
jk

Meghatódott a közönség szeretetétől Szuper Levente. A válogatottba szinte az utolsó pillanatokban visszakerült kapus idegesen kezdett a britek ellen. A hokiban járatosabbak szerint érződött rajta az egyéves kihagyás, amit az első harmadban a térdei között a hálóba lőtt korong is bizonyít. Mentségére szóljon, vajmi keveset láthatott a lövésből. A kezdeti bizonytalanságot azonban bravúrok sorozata követte, és teljesen elérzékenyült, amikor a meccs végén ő vehette át a közönségdíjat.

– Bevallom őszintén, túláradó érzelmek vettek rajtam erőt – árulta el Szuper Levente. – Eleinte ideges voltam, vártam, hogy visszatérjen a régi, jól ismert érzés a kapuban. Hálás vagyok a társaimnak, hogy szinte féltő gonddal segítettek a kapu előtti területen a „ta-karításban”.

Már a csapatok bemutatásánál érezni lehetett, hogy nem felejtették el a szurkolók a veterán kapust. Vastapsot kapott, s a meccs során többször is újra  a régi módon zengett az arénában: „Szuper Levi, Szuper Levi”.

– Meghatott és nagyon sokat segített ez a szeretet, újabb csodálatos élménnyel lettem gazdagabb – mondta a kapus, aki 1998, azaz első válogatott fellépése óta a csapat első számú kapusának számított.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.