– A hosszúra nyúló tél megviselte a ringet, így az elsődleges célunk most a meglévő pályát rendbe hozni, például megoldani a vízelvezetést, felújítani az elektromos hálózatot – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a tegnap Mogyoródon tartott tájékoztatón.
– Mivel bízunk benne, hogy a Forma–1-es szerződés újabb ötéves meghosszabbításának Bernie Ecclestone jogtulajdonos nem szabja feltételéül a pályacsík módosítását, így az lekerülhet a napirendről, az újraaszfaltozás viszont szükséges. Az ambulancia újjáépítése pedig már javában zajlik, és a sajtóközpont korszerűsítését is tervbe vettük.
A mogyoródi versenyszezon első kiemelkedő nemzetközi eseménye a május 5-i két túraautó-vb futam lesz, amelyen Michelisz Norbertért izgulhatnak a magyar szurkolók. – Nem számítottunk könnyű idénykezdetre, nem is lett az, ám a csapat most teljes gőzzel azon dolgozik, hogy a Hungaroringen már technikailag tökéletesen rendben legyen a Hondám – mondta a tavaly Mogyoródon futamgyőzelmet ünneplő Michelisz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.