24 millióba került a bóvli tanulmány

összeollóz
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 17. 09:15
Önálló gondolatokat nélkülöző, internetről, illetve más forrásokból összeollózott ­in­for­má­ciókra alapszik a Ferencváros új stadionjának előtanulmánya, állítja az atlatszo.hu.
(turcsik)

A portál szerint az állam irreálisan magas összeget, nettó 24 millió forintot fizetett ki a „Magyarország: piaci tanulmány és összehasonlítás” című értekezésért az International Management Group Kft.-nek.

A cég a Fradi-aréna felépítése elnevezésű projekt keretein belül alvállalkozóként azt vállalta, hogy szakvéleményt és rövid prezentációt ­készít a labdarúgásról, a vele összefüggő szórakoztatásról, valamint a sportág piaci helyzetéről, mindezt hazai és nemzetközi trendekkel alátámasztva.

A munkát hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás eredményeként nyerte el a cég.

A tanulmány amellett, hogy főként fordításból, forrásmegjelöléssel ugyan, de mások szellemi termékének felhasználásával készült, rengeteg oda nem illő információt is tartalmaz.

Józan ésszel nehezen felfogható például, hogy a készülő FTC-stadionra nézve milyen következtetéseket lehet levonni abból, hogy Magyarország a Kárpát-medencében helyezkedik el, két nagy folyó osztja három részre, 10 millió lakosa van, amiből 2050-re 14-15 százalék roma lesz.

De a témához többek között az ország új alaptörvényének, a honi éghajlati bemutatásnak és a magyarok utazási szokásainak is vajmi kevés köze van.

Megkerestük a tanulmányt készítő International Management Groupot, amely ígérete ellenére sem az atlatszo.hu, sem a Bors által feszegetett visszásságokra nem reagált.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.