Újra a Barca a világ legjobbja?

Barcelona
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 14. 14:15
Egy csapásra kiderült az ég Barcelona felett: a Milan 4-0-s legyőzése után többen ismét a világ legjobb futballcsapataként emlegetik a katalánokat. Hasonló hátrányból eddig még nem jutott tovább senki.
S. T. R.

Csattanós választ adott az utóbbi hetek kritikáira a Barca. A szokás szerint Lionel Messi repítette spanyol együttes olyan tettet hajtott végre, amely korábban még egyetlen csapatnak sem sikerült a Bajnokok Ligájában: 0-2-ről indulva vívta ki a továbbjutást. Kilencven perc elég volt ahhoz, hogy a futballvilág ismét a legjobbnak titulálja a gránátvörös-kékeket, Messi méltatásainak felsorolásához pedig a Bors valamennyi oldala kevés volna.

– Leckét adott abból, hogyan is kell futballozni – állapította meg az első két találatot jegyző argentin csillagról Jordi Roura, a Barcelona másodedzője. Nem maradt hiányérzete Andrés Iniestának sem, aki kijelentette: – Ez volt az egyik legtökéletesebb meccs, amit valaha ez a csapat játszott.

S hogy mitől bénult le a februári meccsen kétgólos előnyt kiharcoló Milan? – Néha olyan érzésem volt, mintha huszonkét emberrel játszott volna a Barca – magyarázta M’baye Niang, az olaszok francia csatára, aki a meccs helyzetét puskázta el azzal, hogy a kapufára bombázta a labdát az első félidőben. Az ifjú francia edzője, Massimiliano Allegri sajátos magyarázatot talált a zakóra.

– A világ legerősebb csapatától kaptunk ki – vélekedett. Az olasz La Gazzetta dello Sport (amely annak ellenére nem bántotta Kassai Viktor játékvezetőt, hogy a spanyolok második gólja erősen lesgyanús szituáció után született) úgy vélte, a Milan leckét kapott Messitől, míg más lapok egyszerűen úgy fogalmaztak: az argentin zseni gálaműsort rendezett.

Itt jegyezzük meg, hogy a Bolha becenevű támadó 16. alkalommal szerzett legalább két gólt egy BL-meccsen, összesen már 56-nál jár, s ezzel maga mögött hagyta a holland Ruud van Nistelrooyt (PSV, Manchester United, Real Madrid) a legrangosabb európai kupasorozat 1992-től íródó góllövőlistáján. Messi előtt már csak egyetlen csatár áll, a spanyol Raúl (Real Madrid, Schalke), aki 71-szer volt eredményes.

Noha a nyolcaddöntő visszavágója szinte tökéletesen alakult a barcelonaiak számára, a klubvezetés a meccs utánra is tartogatott egy jó hírt: a rák ellen küzdő Tito Vilanova a tervezettnél korábban, már a hónap végén visszatérhet a csapatához. Mi lesz, ha még edzője is lesz a Barcelonának? 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.