Jeges vízbe ugranak, majd áramot vezetnek a testükbe

Gumi Mount Everest, Zombitámadás, Zeusz villáma és Kalózcsapda. Minden egyes fantázianév egy-egy gyötrelmes akadályt rejt a Békéscsaba melletti Pósteleki erdőben. Vozár Attila ötlet- és versenygazda az április 27-i eseményre is tartogat meglepetéseket, újításként két mázsa jéggel megpakolt konténeren futtatja, majd – természetesen minimális erősségű – áramot vezet a futóiba. A hét kilométeres pályán további tucatnyi akadállyal találják szembe magukat a versenyzők: kúszni kell a szögesdrót alatt, csúszni a sárban, átugrani a tűzön és átmászni a szénabálán.

A 38 éves sportember nem a levegőbe beszél, a Bécs–Budapest szupermaratoni háromszoros győzteseként, 100 kilométeres Eb-ezüstérmesként, a 24 órás futóverseny amerikai bajnokaként – 245 kilométer után állt meg – elhihetjük neki, mit jelent az igazi megpróbáltatás.

– Mindig én teljesítem először a távot, azaz az első pályacsúcs az enyém – mondja a gyötrő Achílles-ín-problémái miatt korán visszavonult hosszútávfutó. – A katonai kiképzőtáborokban nem ismeretlenek ezek az akadályok, ám amatőrversenyeken csak öt éve találkoztam velük. Az Egyesült Államokban láttam, s azonnal tudtam, hogy idehaza is meg akarom honosítani.

Hiszik vagy sem, a kínzótábor iránt óriási az érdeklődés, és nem a békéscsabai az egyetlen ilyen viadal az országban. Vozár gyakran megkapja a kérdést: miért jó szenvedni?

– Az élet tele van nehézségekkel, amelyeken nap mint nap túl kell jutnunk – magyarázza. – A pályán elhelyezett akadályok ezeket szimbolizálják.
Akik tavaly teljesítették a pályát, egyöntetűen állítják, ennyi mosolygós arcot ritkán látni egyszerre. Mert aki leküzdötte az akadályokat, az önmagát is legyőzte. S alighanem ebben rejlik a verseny sikere.