Harcolnak a brit teniszsztárok kegyeiért

ügynök
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 17. 20:15
Háborút indítottak egymással a sportügynökségek, hogy a legjobb férfi és női brit teniszezőt képviselhessék. Hatalmas potenciált látnak ugyanis Andy Murray-ben, és Laura Robsonban.
(turcsik)

Egymásra licitálnak a legnagyobb sportügynökségek, hogy a két legjobb brit teniszező – Andy Murray és Laura Robson – kegyeibe férkőzhessenek. Habár tavaly év végén már lejárt a megállapodás, Murrayt pillanatnyilag még mindig a XIX Entertainment képviseli. Ez a cég állt korábban a Spice Girls, és a Pop Idol franchise mögött, ma pedig David Beckhamet és Lewis Hamiltont segíti.

Érthető, hogy a XIX Entertainment kapar Murray után, hiszen a világranglista 3. helyén álló teniszező az elmúlt évben a reklámbevételeivel együtt 10,8 millió fontot, azaz 3,8 milliárd forintot „ütögetett össze”, amiből az irodának is csurrant cseppen valami. Viszont minél előbb meg kellene hosszabbítania a skót játékos szerződését, mert az az IMG is nagyon udvarol neki, amelytől a közelmúltban Tiger Woods, Roger Federer és Rafael Nadal is elpártolt.

Murray attól kezdve lett ilyen kapós, hogy tavaly megnyerte Wimbledonban az olimpiát, és a US Openen aratott sikerével 76 év után ő lett az első brit Grand Slam-győztes. A szakértők szerint a kimagasló eredményeinek hatására akár évi 20 millió fontot (7 milliárd forint) is kereshetne a különböző reklámszerződésekkel, ám ezen bevételei még ma is „csak” körülbelül a 7 millió fontot (2,5 milliárd forint) súrolják.

Ezzel pedig jócskán elmarad a jelenkori férfi tenisz három legnagyobb csillagának, Federernek, Nadalnak és Novak Djokovicsnak az ebbéli bevételeitől. Federer például a saját ügynökségén keresztül az óriási pénzdíjak mellett búsás reklámbevételekre is szert tesz: összesen évi 30 millió fontot (10,5 milliárd forint) vág zsebre.

Ami Robson kisasszonyt illeti, ő már nyolc éve az Octagon nevű sportirodával áll kontraktusban, ám a XIX Entertainment szeretné meggyőzni, hogy náluk nagyobb extra juttatásokkal számolhat. A világranglista 43. helyén álló, legjobb brit női teniszező tavaly 285 ezer fontot (100,5 millió forint) keresett, ám ezt a szakértők szerint ha eredményes játékkal is párosul, akkor 1 millió font (3,5 milliárd forint) fölé is fel lehet tornászni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.