Egy szabadedzés-elsőséggel melegített a Malajziai Nagydíj időmérőjére Sebastian Vettel.
S ha már olyan jól sikerült a tréning, nem is adta alább a Red Bull pilótája, mert Melbourne-höz hasonlóan Sepangban is megszerezte az első rajtkockát. Ez pályafutása 38. pole pozíciója.
A háromszoros világbajnok németet az sem zavarta, hogy az időmérő középső szakaszában eső áztatta a pályát. Mi több, közel egy másodpercet vert rá a két ferrarisra, Felipe Massára és Fernando Alonsóra.
– A futamon is az első helyen akarok célba érni, ha már az időmérőt megnyertem – nyilatkozta Vettel, aki az ausztráliai idénynyitón is pole pozícióból rajtolhatott, ám Kimi Räikkönen győzött. Ezúttal aligha a finnel kell versenyeznie a címvédőnek, hiszen Kimi csak a hetedik helyen futott be, ám később Nico Rosberg feltartása miatt három hellyel hátrább sorolták.
Fernando Alonso nem lehet elégedetlen a harmadik helyezésével. Annál is inkább, mert a 200. futamára készülő spanyolt óriási tortával köszöntötte a Ferrari, ráadásul egy orángután az állati tippversenyen Alonsót tartotta a maláj futam legnagyobb esélyesének.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.