664 nap után bokszol újra Madár

Erdei Zsolt
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 30. 08:15
Erdei Zsolt nem tart attól, hogy a meccshiány, a hosszú kihagyás megbosszulja magát ma este Monte-Carlóban. Madár csaknem két év után lép a kötelek közé az orosz Gyenyisz Gracsov ellen.
S. T. R.

Két elmaradt tengerentúli összecsapás után – profi pályafutása során 34-szer – Monacóban bunyózik Madár. A korábbi világbajnok már többször hangsúlyozta, elsősorban Viktor fia jövőjére gondolt, amikor elfogadta a felkérést az egymillió dolláros szupertornán.

Erdeinek (33 győzelem, 0 vereség) két meccset kell megnyernie ahhoz, hogy az övé legyen a 600 ezer dolláros, vagyis csaknem 150 millió forintos fődíj.

A csekély boksz-, ugyanakkor jelentős egyéb harcművészeti múlttal rendelkező Gracsov (12-1-1) csöppet sem tűnik verhetetlennek, kérdés: a 664 napos kihagyás után „berozsdásodott-e” Madár?

– A kihagyás egyáltalán nem számít, az a lényeg, hogy Zsolt óriási meccsrutinnal rendelkezik – vélekedett Szántó Imre, a legendás edző. – Lelkileg kell erősnek lennie, mert az orosz ellenfél elsősorban attól veszélyes, hogy nincs klasszikus ökölvívó-mozgása.

Erdei úgy véli, jól sikerült felkészülésen van túl, a gyorsasága a régi, és a ringben senkinek sem fog feltűnni, hogy 2011. június 4-én bunyózott legutóbb élesben.

– Nekem a boksz az életem – mondta a 38 éves sportember. – Gracsov ellen, majd a júliusi döntőben is a győzelem a cél, később pedig az, hogy ismét világbajnok legyek a súlycsoportomban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.