Vasszigorral irányít a munkamániás hokikapitány

hokicsapat
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 06. 16:15
A hokisok lelkét is kihajtotta a válogatott nemrég kinevezett kapitánya. A vasszigoráról ismert Rick Chernomaz kőkemény edzéseket vezényelt a lengyelországi tornára készülő csapatnak.
Bors

A jégen nem ismeri a tréfát a Németországból érkezett kanadai szakember. A munka az első, s a pályákon és a kispadon megszokott értékrendjében a második és a harmadik helyen is a munka áll.

– Azért nincs kőszívem, de a hokisoknak meg kell érteniük, hogy csak a munka vezethet eredményre – fejtegette a játékosként 51 NHL-meccsen pályára lépett kanadai szakember, aki 14 éve, Németországban kezdte edzőkarrierjét. – Szóval nem árt, ha már az elején nyílt lapokkal játszunk. Majd az áprilisi vb után megmutatom a barátságosabb arcomat is, addig azonban még nagyon sok munka vár ránk.

– Kell egy kis idő, míg kiismerjük egymást – mondta Szélig Viktor csapatkapitány. – Az első benyomásaink kellemesek, pedig alig tudtunk felmenni a szobánkba a napi három edzés után. Állandó szavajárása, hogy kérdezzünk, ha valami nem világos, mert ha elszúrjuk a gyakorlatot, akkor bizony gyorsan felmegy benne a pumpa. Szóval nem lazíthatunk.

– Csendes, szigorú ember, de én már hallottam kiabálni is – árulta el Kangyal Balázs, a hokiszövetség sportigazgatója. – Beleremegtek a falak…
Az új kapitány holnap vezeti először jégre a válogatottat, a lengyelországi felkészülési tornán a házigazdákon kívül Románia és a Koreai Köztársaság lesz a mieink ellenfele.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.