A Supersport motoros-vb Superbike sorozata rosszabbul nem kezdődhetett volna a három magyar versenyző számára. A 600 köbcentisek első időmérőjén Talmácsi gépe megcsúszott egy olajfolton. Az exvilágbajnok bukott, óriási ütés érte a fejét, és egy időre az eszméletét veszítette. Nem sokkal később kiderült, agyrázkódást szenvedett.
A Phillip Island-i pálya kórházába szállították megfigyelésre, ott is töltötte az éjszakát. Lapzártánk után derült ki, nyeregbe ülhet-e a második időmérőn. Hívtuk Ausztráliában a sajtótitkárát, ám elérhetetlen volt. Később a másik magyar versenyző, Németh Balázs is elesett, és a kulcscsontját törte, pedig az időmérőn éppen az ötödik helyen haladt.
Így magyar részről várhatóan csak Tóth Imre versenyezhet, aki az egyik internetes oldalnak adott nyilatkozott. – Az időmérőt ötször intették le a kaotikus események miatt – mondta Tóth. – Az igen gyorsan kopó abroncsok feladták a leckét. Én is buktam, a szabadedzések során a 11-es kanyarban kicsúsztam. Szerencsésen értem földet, igaz, a motorom összetört.
Tóth ráadásul figyelmetlen volt, a bokszutcában visszafelé tolta a motorját, ami tilos, ezért rögvest 500 euró (145 ezer forint) büntetéssel sújtották. Az összesen húsz esés feltűnően sok, az oka az, hogy a Phillip Islanden lévő pályát nemrég aszfaltozták újra, ezért nagyon csúszik. A szervezők úgy döntöttek, hogy a vasárnapi versenyt 21-ről 15 körösre csökkentik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.