Négy házat tart fenn Pistorius

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 27. 22:15
Oscar Pistorius szóvivője egyelőre tagadja, hogy elkezdené az edzéseket a gyilkossággal vádolt futó, egy viszont biztos: a szponzorait elvesztő paralimpikon nehezen tudja majd fenntartani négy házát.
Bors

Oscar Pistorius február 14-én ölte meg Reeva Steenkampot, de a 26 éves dél-afrikai versenyző szabadlábon védekezhet az ügy június 4-én tartandó első tárgyalásáig. Edzője, Ampie Louw a múlt heti, négynapos bírósági meghallgatás során azt mondta ugyan, hogyha óvadék ellenében kiengedik tanítványát, ezen a héten már edz, egyelőre nagy a bizonytalanság akörül, hogy tényleg elkezdi-e a tréningeket.

James Smalberger, a nevelőtisztek vezetője azt mondta, Pistorius maga kérte a hétfői egyeztetésen, hogy edzhessen, ami némileg ellentmond Janine Hills szóvivő nyilatkozatának, aki úgy fogalmazott: Oscar most gyászol, ezért a sportkarrierje háttérbe szorul.

Ampie Louw edző tegnap már nem mert olyan bátran nyilatkozni az ügyben, mint a múlt héten, a sajtót a szóvivőhöz küldte, ő pedig csak annyit mondott, hogy a sportoló szíve összetört, egyelőre háttérbe szorul a futás. Egy biztos: Pisto­riusnak a hétköznapokon este hétre, szombaton délután kettőre, vasárnap egyre kell hazaérnie, addig van kimenője, és hetente kétszer jelentkeznie kell a rendőrségen.

Eközben Pistoriusnak arra is gondolnia kell, mihez kezd ingatag vagyonával. Szponzorai, a Nike, a Thierry Mugler és az Oakley ugyanis szerződést bontottak vele, s tanúvallomásából kiderül, négy ingatlant tart fenn, amelyek közül hármat jelzálog terhel. Eddig évi 140 millió forintnyi összeg volt a bevétele, megtakarítása 1 millió rand (25 millió forint).

A ­pre­toriai luxusvilla, ahol megölte Reevát, 125 millió forintnyi összegbe került, ebből 50 millió adósság. A Weeping Willow elnevezésű, kelet-pretoriai lakóparkban két, egyenként 25 millió forint értékű lakást tart fenn, ezekre is vett fel hitelt. Langebaanban, a tengerparton egy nyaralója van, ez az egyetlen ingatlanja, amelyet nem terhel jelzálog.

Emlékezetes, hogy a paralimpikon külföldre menekített vagyonához a hozzáférést tartalmazó pendrive-ot a bátyja, Carl magához vette, és azóta sem szolgáltatta vissza a rendőrségnek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.