Mancini a gólokat hiányolja

gól
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 24. 14:15
Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere a kevés szerzett góllal magyarázza csapata visszaesését. Az olasz szerint ha nem verik meg a Chelsea-t, elszáll a címvédés reménye.
turcsik

Tizenkét fordulóval az angol bajnokság vége előtt 15 pontos hátrányban van a Manchester City az éllovas városi rivális, a United mögött. A címvédő legutóbbi három bajnokiján maradt nyeretlen – egy vereség, két döntetlen –, ilyen hosszú negatív szériát 2009 óta nem produkált.

Sok csapat elfogadná, ha három-négy évente lenne egy hasonlóan rossz sorozata, de az arab fontmilliók érkezésével természetesen az elvárások is jóval nagyobbak lettek a Cityvel szemben az utóbbi időben. A csapat azonban ebben az idényben nem tud megbirkózni a rá nehezedő kihívásokkal. A BL-ből már a csoportmérkőzések során búcsúzott, s mint említettük, a bajnokságban is jókora hátrányt szedett össze. A City már most 25 pontot hullajtott el, annyit, mint az előző, megnyert bajnokság teljes idénye ­során.

Nem véletlen, hogy mostanában megszaporodtak Mancini menedzser bírálói. Sokan úgy vélik, az edzőváltás lenne a későbbi sikerek záloga. Az olasz egyelőre nem foglalkozik a kritikákkal, de elismerte, ha csapata nem nyeri meg a Chelsea elleni rangadót, a címvédésről már a hétvégén lemondhat.

– Mindenképpen győznünk kell, ha életben akarjuk tartani a bajnoki reményeinket – adta ki a jelszót az olasz szakember. – Fogalmam sincs, hányadik helyen végzünk, de én a második pozícióval sem lennék elégedett. Sajnos a bajnoki elsőségünk után elkényelmesedtünk. A legnagyobb gondunk, hogy nem szerzünk elég gólt, legalább tíz-tizenkét találat bennünk maradt. Ha nem nyertem volna már trófeákat a Cityvel, lemondtam volna, így azonban eszemben sincs, még az idén is versenyben vagyunk két ­ser­legért.

A valóban ritkán eredményes (48 – ezzel csak az ötödik a mezőnyben) City a gólhiányt a Radamel Falcao (Atlético Madrid), Luis Suárez (Liverpool), Edison Cavani (Napoli) trió egyikének nyári megvásárlásával enyhítené.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.