Sport

Hős ősétől örökölte bátorságát Tomori Zsuzsa

Sz. S.

Létrehozva: 2013.02.25.

Ha ideje engedi, Tomori Zsuzsanna, a Ferencváros kézilabdázója kideríti, pontosan miféle rokoni szálak fűzik az 1526-os mohácsi csatában életét vesztô Tomori Pál kalocsai érsekhez.

Kissé meglepett bennünket Zsuzsi, amikor elújságolta, a családi kutatás szerint rokona a magyar had fővezéreként 1526. augusztus 29-én Mohácsnál hősi halált halt Tomori érseknek. Legalább kiderült, hogy az egyik kézilabdás szakportálon tavaly a világ legjobb játékosának megválasztott Fradi-csillag kitől örökölte a pályán mutatott bátorságát.

Az átlövő óriási formában van mostanában, ­vagy­is egyáltalán nem bánta meg, hogy 2010-ben a győriektől a fővárosba jött. Vidéken jobbára a kispadot koptatta, ő pedig nem arra termett. Hozzátette, bár a ­rivá­lis ETO nagyságrendekkel több ­pénz­ből gazdálkodik, biztos benne, hamarosan elveszik tőle a bajnoki címet.

Az átlövő érző lélek, azt tervezte, kiutazik Oslóba meglátogatni az ott vérrákkal kezelt norvég szövetségi kapitányukat, Karl Erik Böhnt, csakhogy szegény tüdőgyulladással küszködik, most éppen oxigénsátorban fekszik. A kézis ász hálát ad az egykor szintén ­kézilab­dázó papájának azért, mert lebeszélte őt az esetleges ­művészi pályáról, tudniillik ügyesen kezelte a spanyol gitárt. Tomori muzikalitása azonban változatlan: a közelmúltban LGT-koncerten járt, mivel nagy Presser Gábor-rajongó.

Nemrég vásárolt Maglódon egy kertes családi házat, annak a berendezésével bíbelődik, s ha jön a tavasz, grillpartikat tervez. Persze együtt a Fradi-kézisekkel, mert mindennél többre tartja a családias hangulatot. Amúgy teniszkedvelő, tavaly kiruccant a Roland Garrosra, a francia nemzetközi bajnokságot nézni. Roger Federer a kedvence, és a tervei közt szerepel, hogy Wimbledonba is elutazik majd.

– Magam is fogtam ütőt egy rövid ideig, de rájöttem, a tenisz nem az én világom – árulta el, hozzátéve: kedveli és műveli a bowlingot, rajong az NBA kosarasaiért, valamint a spanyol futballért, kiemelten az FC Barcelonáért. Noha pályafutása vége messze van, gondol a jövőre, ezért beiratkozott reklámmenedzseri szakra. Történetesen éppen a Tomori Pál Főiskolára.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715094020
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715094020
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195816_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196774_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715094020
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715094020
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715094020
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715094020
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715094020
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk