Gyilkossági kísérlettel vádolják a Pistorius-ügyben nyomozó rendőrt

rendőr
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 22. 14:15
Továbbra sincs döntés arról, hogy a barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius szabadlábon védekezhet-e, az viszont biztos, hogy az ügy rendőrfőnökét gyilkossági kísérlettel vádolják.
Bors

Oscar Pistorius ügye továbbra is óriási viharokat kavar Dél-Afrikában, a paralimpiai bajnok futóval a lakosság többsége nem szimpatizál: Oscar, Reeva szabadon távozhatott? feliratú táblával tüntettek a balhéiról elhíresült futó ellen. A férfi korábban egy focistának lábtörést ígért és egy étteremben is volt afférja.

A kétnaposra tervezett bí­rósági meghallgatás harmadik napján sem hozott döntést Desmond Nair bíró. A védelem ugyanis ügyesen zárta a második napot, köszönhetően annak is, hogy Hilton Botha rend­őr nyomozót többször sikerült sarokba szorítani. Erre most nem volt lehetőség, ugyanis Alex Eliseev, az Eyewitness

News című helyi lap újságírója óriási botrányt robbantott ki azzal az értesüléssel, hogy Botha ellen hétrendbeli gyilkossági kísérlet vádjával eljárást kezdeményeztek. Több társával együtt, 2009-ben kocsijukból rálőttek egy kisbusz taxira, amely le akarta őket szorítani az útról. A vizsgálatot beszüntették, de idén február 4-én, tíz nappal a Pistorius-gyilkosság előtt, újra megnyitották az aktákat.

A nemzetközi sajtótájékoztatón a média munkatársai megdöbbenésüknek adtak hangot, hogy az ügyről sem a vád, sem a bíróság nem tudott, Riah Phiyega nemzeti biztos igyekezett hárítani, és az ország legelismertebb detektívjének, Vinesh Moonoo altábornagynak adta az ügyet.

A meghallgatásra egyébként a bíró még egy kis időre behívta Bothát, aki elmondta, hogy azért zavarodott bele szerdai mondandójába, mert az afrikaans az anyanyelve, ami hátráltatta a válaszadás során. A tegnapi meghallgatás végére egyébként belelendült a vád, Gerrie Nel ügyész arra hívta fel a figyelmet, hogy Pistorius biztosan ölni akart – és ezért nem védekezhet szabadlábon –, hiszen négyszer lőtt a zárt ajtók mögé, vagyis önvédelemről nem beszélhetünk. A meghallgatás ma folytatódik Pretóriában.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.