Eltemették Pistorius barátnőjét

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 19. 22:15
Miközben Pretoriában a bírósági meghallgatáson arról döntenek, hogy a barátnőjét lelövő paralimpiai bajnok futó, Oscar Pistorius szabadlábon védekezhet-e, addig az áldozatot ma eltemették.
Bors

Oscar Pistoriust ma hallgatták meg a pretoriai bíróságon, Desmond Nair bírónak arról kellett döntenie, hogy a paralimpiai bajnok futó szabadlábon védekezhet-e. A 26 éves, műlábakkal versenyző sprinter múlt csütörtökön ölte meg barátnőjét, Reeva Steenkampot. A futó azzal védekezett, hogy betörőnek hitte a lányt. A biztonsági kamerák szerint azonban Reeva már délután hat órakor hazaérkezett.

Barry Roux ügyvéd igyekezett hangsúlyozni, nem előre eltervezett bűncselekményről van szó, a vádat ­képvi­selő Gerrie Nel ügyész azonban elmondta, Pistorius egy védtelen nőt támadott meg: miután kikelt az ágyból, felcsatolta a műlábait, majd hét métert tett meg, és négyszer tüzelt a fürdőszobaajtón keresztül. A négy lövésből három találta el Reevát. Ezután Pistorius betörte az ajtót, és a ház nappalijába cipelte a lányt, innen telefonált ismerőseinek.

Desmond Nair bíró úgy döntött, hogy hatos súlyossági fokúnak ítéli a bűncselekményt – az ötösnél még lehetséges az óvadék melletti szabadlábra helyezés –, ezen csak akkor változtat, ha a védelem erős érvet tud felhozni a futó védelmében a meghallgatás mai folytatásán.

Eközben Port Elizabethben örök nyugalomra helyezték a 29 évesen elhunyt Reevát. A zártkörű temetésen megjelent a lány korábbi barátja, a rögbijátékos Francois Hougaard is, akinek állítólagos SMS-üzenetei miatt kapott dührohamot és lett gyilkossá Pistorius. – Miért az én kicsikém járt így? – fakadt ki Reeva édesanyja, June a Times of South Africa című lapnak. – Ő a legcsodálatosabb ember, aki valaha élt a Földön, és nincs többé… 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.