Bátyja útján halad a kosaras tinisztár

család
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 11. 12:15
Váradi Benedeknek volt kitől ellesnie a kosarazás csínját-bínját, hiszen előbb a szülei, majd a bátyja tanította. A testvére azért lett az edzője, mert egy súlyos sérülés kettétörte a karrierjét.
S. T. R.

A hazai kosarasélet egyik legkellemesebb meglepetése az alig 18 esztendős Váradi Benedek ragyogó teljesítménye az élvonalban. A szombathelyiek 195 centis irányítója a sportág talán legnagyobb tehetsége, aki az elmúlt években meghatározó tagja volt valamennyi korosztályos válogatottnak.

No persze könnyű neki, hiszen jó kezekben van, korábban az édesanyja, majd az apukája, most pedig a bátyja, a korábban szintén irányítót játszó Kornél foglalkozik vele.

– Élmény vele a munka, hiszen nagyon motivált, és minden adottsága megvan ahhoz, hogy igazán nagy kosaras legyen – mondta a Borsnak a szombathelyi együttes másodedzője, aki válogatott irányítóként, mindössze huszonhárom évesen kényszerült búcsút inteni a profi sportolásnak, miután a féltucatnyi műtét sem segített a porckopásán. – Nem hinném, hogy Beninek az én álmomat kellene beteljesítenie, megvan a saját célja, amiért keményen dolgozik.

Nem sokkal Kornél kényszerű visszavonulása után ismét térdproblémák okoztak riadalmat a Váradi családban, ám kiderült, a keresztszalagpótlás tökéletesen sikerült, így sem-mi akadálya a kisebbik fiú játékának.

– Azt hiszem, kellőképpen el tudjuk választani, hogy az egyik edzőm egyben a testvérem – vette át a szót Váradi Benedek. – Biztosan segített ebben, hogy korábban hosszú évekig dolgoztam együtt a szüleimmel is. Nem tagadom, a családi ebédnél gyakran szóba kerül a kosárlabda, de azért van más témánk is.

Hogy mást ne mondjunk, a magyar bajnokság egyik legifjabb csillagának a pálya mellett is helyt kell állnia: végzős gimnazistaként az idén érettségizik.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.