Miután a kormány támogatja, hogy a Hungaroring újabb öt évig (2017–2021) otthont adjon a magyar F1-es futamnak, a Magyar Közlöny konkrét összegekkel állt elő, mibe kerül majd a jogdíj. 2017-ben 38,3 millió dollárt (8,4 milliárd Ft) kell fizetni, ami évente 7,5 százalékkal emelkedik.
Vagyis összesen közel ötvenmilliárd forintról van szó. S ebben az összegben még nincs benne, amit Hungaroring felújítására, illetve fenntartására kell fordítani. Igaz, a futamra érkezôk is évi tízmilliárdot költenek el Magyarországon.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban elmondta: a pálya átépítése mellett szükség van újraaszfaltozásra, a tízes bukótér átalakítására, a szegélykövek és vízelvezető rendszerek cseréjére és egy új ambulanciára.
Ami szintén többszázmilliós tétel, attól függően, mennyire kell az aszfaltcsík nyomvonalát megváltoztatni. Gyulay már az idény végén belevágna a munkálatokba, mivel Bernie Ecclestone, a sorozat jogtulajdonosa csak abban az esetben írja alá a szerződéshosszabbítást, ha korszerűsítik a ringet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.