Turán Frigyesnek nem szegte kedvét a ralibaleset

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 15. 08:15
Még mindig nem sikerült helyrepofozniuk a szerelőknek Turán Frigyes Jänner-ralin összetört autóját. A pilóta csak azzal vigasztalódhat, hogy nagyobb anyagi kár nélkül megúszta a csattanást.
cs

Nem szegte kedvét az idénynyitó ERC-futamon elszenvedett baleset a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettősnek. Főleg, mióta kiderült, hogy az igazán drága alkatrészek szerencsésen megúszták, így nem terheli meg túlzottan a csapat büdzséjét a javítás.

– A hátsó futómű sérült meg, de a speciális alkatrészeknek nem esett baja, így nincs komolyabb anyagi kárunk – mondta Turán. – Különben is, az ilyesmit minden csapatnak be kell kalkulálnia a költségvetésébe. A szerelőink viszont folyamatosan dolgoznak az autón, a jövő hét végére teljesen kész kell lennie, mert ott akarunk lenni a soron következő, lett futamon is.

Turán elárulta, ehhez hasonló, fával ütközős kicsúszása még nem volt, de már tudja az okát – túl nagy tempót diktált a csúszós úton –, így legközelebb jobban vigyáz a Subarura.

– A baleset nem befolyásolja a terveinket, idén elsősorban az Európai Rali-bajnokságra koncentrálunk, de azért bízunk benne, hogy a hazai közönség előtt is lesz alkalmunk egyszer-kétszer versenyezni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.