Szegényeknek adja a pénzét a focista

Newcastle
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 03. 20:15
Egy fillérje sem volt Demba Bának, a Newcastle 13 gólnál járó csatárának, amikor először Angliában járt, ezért chipsen és vízen élt. Mesés fizetéséből ma szenegáli szegényeket segít.
(turcsik)

Mesébe illő utat járt be Demba Ba, a Newcastle Franciaországban született szenegáli labdarúgója, mire az angol élvonal egyik legjobb csatárává nőtte ki magát. A góllövőlistán 13 találatával második helyen álló támadó – aki ma már heti 40 ezer fontot, azaz 14,3 millió forintot keres – elárulta, semmi pénze nem volt, amikor először járt próbajátékon Angliában.

– Mindig is szerettem az angol focit, ezért évekkel ezelőtt többedmagammal a Watfordnál jelentkeztem próbajátékra – mesélte Ba. – Egy barátunknál aludtunk öten egy szobában, később pedig egy kétszemélyes hotelszobában négyen. A Watfordnál nem kellettem, így kipróbáltuk magunkat a Barnsley-nál is. Ekkor már a klub fizette a szállodai szobánkat, ám mivel ott sem feleltünk meg, az utolsó nap kitalálták, hogy a fogyasztásunkat nem állják. Egy játékosügynököt kellett megkérnünk, fizesse ki az 500 fontos cechet. Annyira nem volt pénzünk, hogy chipset ettünk vízzel.

A futballista sorsa később jobbra fordult: a Hoffenheim érintésével először a West Hambe, majd a Newcastle-ba igazolt. Most pedig szinte biztosan újra klubot vált: a Chelsea hajlandó 7,5 millió fontot (2,7 milliárd forint) fizetni érte, és heti 90 ezer font (32 millió forint) bért kínál neki. Más kérdés, állítása szerint számára a pénz nem fontos.

– Közömbös vagyok az anyagiak iránt, a családomról és magamról gondoskodom, de nem esik nehezemre mások segítése – magyarázta a csatár. – Az édesapám az ideje nagy részét Szenegálban tölti, és az édesanyám is öt hónapot az országban van. Ilyenkor ők szétosztják a vagyonom egy részét a szegények között.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.