Sousa kényszerhelyzetbe hozta a Videotont

foci
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 09. 16:15
Leköszönő portugál edzője, Paulo Sousa cserbenhagyta a Videotont. A klub hároméves futballtervet emlegetve kiállt mellette a nehéz időszakokban is, ám ő – amint lehetett – lelépett.
(turcsik)

Habár anyagilag nem feltétlenül jár rosszul a Videoton Paulo Sousa távozásával, a klub imázsának biztosan nem tett jót a portugál szakember váratlan kihátrálása.

Egybehangzó vélemények szerint akár a New York Red Bullsban, akár máshol folytatja pályafutását Sousa, a kivásárlási ára – 400-500 ezer euró, azaz 117-146 millió forint – mindenképpen magasabb, mint a várhatóan érkező, az Olhanensével hétfőig szerződésben álló, minden bizonnyal szintén kivásárolt Sérgio Concei­cao lelépési összege.

Utóbbiért tavaly októberben 250 ezer eurót kért portugál csapata, ez azonban mára 150-200 ezer euróra, vagyis 44-58,5 millió forintra mérséklődhetett. Habár a portugál sajtó szerint az edzői pályán rutintalanabb Conceicao aláírási pénzt is kap a Viditől, havi 20 ezer euróra taksált (5,8 millió forint) fizetése nagy valószínűség szerint Sousa korábbi apanázsa alatt marad.

A leggazdagabb magyar klubnál tehát nincs szó gazdasági veszteségről, szakmai, illetve morális deficitről annál inkább. A Vidi Sousa kinevezése óta hangoztatta, hogy ­há­roméves futballtervben gondolkodik, és ezt a tréner is számtalanszor ismételgette munkája során.

A tulajdonos, Garancsi István például akkor is az üzleti tervre hivatkozott, amikor kiállt a portugál mellett újságíró-lefejelő esete ellenére is. Sőt, a játékvezetőkkel folyamatosan konfrontálódó Sousára olyannyira hosszú távon építettek, hogy még a Puskás Akadémia irányítását is teljes mértékben rábízták. Cserébe a portugál az első adandó alkalommal lelépett. Családi okokra hivatkozott, amiben való­ban lehet annyi, hogy az edző felesége nem akart Magyarországra költözni, ám New Yorkba talán könnyebb szívvel követi majd a férjét.

Mivel a felcsúti utánpótlásbázison már több portugál szakember dolgozik, és az első csapat is tele van portugál nyelvet beszélő futballistával, a fehérvári vezetésnek egyszerűen nem lehetett más választása, mint egy újabb luzitán szakember kiszemelése, akit maga Sousa ajánlott a fehérváriaknak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.