Könnyeit sem szégyelli Gyurta Dani

Alexander Dale-Oen
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 12. 08:15
Gyurta Dániel beváltja ígéretét. Az úszó személyesen adja át a tavaly fiatalon elhunyt norvég úszótárs, Alexander Dale Oen családjának a londoni olimpián nyert aranyérme másolatát.
jk

Norvégiába utazik ma Gyurta Dániel, hogy átnyújtsa Alexander Dale Oen szüleinek a londoni olimpián a 200 méteres mellúszásban nyert aranyérmének másolatát. A 100 méteren világbajnok norvég úszó tavaly áprilisban 26 éves korában a csapat arizonai edzőtáborozásakor vesztette életét szívelégtelenség következtében, s nem csupán versenytársa, jó barátja is volt a magyar klasszisnak.

Gyurta londoni sikere után jelentette be, hogy az érméről készített másolattal próbálja enyhíteni a Dale Oen család bánatát, s ezzel a gesztussal állítana emléket versenytársának. Nos, pontos kópiát nem készíthetett, a NOB előírásai ezt nem teszik lehetővé, helyette egy bizonyos mértékig megváltoztatott érmet visz magával Dani.

– Sokan kérték, hogy mutassam meg az olimpiai érmem másolatát, de úgy érzem, Alexander családjának kell először látnia – árulta el a Borsnak Gyurta az utazás előtt. – Személyesen nem ismerem a szüleit, csak a szintén úszó bátyját, Robint. Nyilván érzelmileg nagyon mélyen fog érinteni a találkozás.

Várom, hogy teljesítsem a fogadalmam, s végre megszoríthassam elvesztett barátom szüleinek a kezét. Könnyekig megindító pillanat lesz, de igyekszem majd erős maradni.
Gyurta Dániel a norvég sportolók számára rendezett mai, oslói gálaünnepség keretében adja át a Dale Oen családnak a különleges ajándékot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.